Ungváry nyíltan beszél a Veritasnál eltöltött három hétről
ungv_S_4090topstory_proc.jpg

Ungváry nyíltan beszél a Veritasnál eltöltött három hétről

  • narancs.hu
  • 2019. július 17.

Belpol

A Veritas „egyáltalán nem valamiféle neo-horthysta kiképzőhely".

Miután az ’56-os intézetet beolvasztották a Veritasba, Ungváry Krisztián nem mondott fel, hanem elkezdett az új helyén dolgozni. Három hét elteltével azonban mégis távozott. Tapasztalatait egy tanulmányban írta meg, mely arról szólt, hogy a Veritas egyik vezetője, Marinovich Endre rendszeresen jelentett az állambiztonságnak.

Ungváry most a Válasz online-nak adott hosszú interjút tapasztalataival kapcsolatban.

A történész arról beszél, hogy semmiféle nyomás nem érte a Veritas részéről, úgy és azt nyilatkozott, amit csak akart. Azt is elmondta ugyanakkor, hogy a  Veritas más dolgozóinak akár egy Facebook-bejegyzését is helyettes-államtitkári telefonok követtek.

Azt is elmondta, hogy egy „korábbi sejtése“ téves volt és a Veritas „egyáltalán nem valamiféle neo-horthysta kiképzőhely, ahol félfasiszta ideológusokat tenyésztenek“.

Sok érdekes tapasztalata volt a három hét alatt, de végül a saját hitelességének érdekében mondott fel.

„Ha belöknek egy helyzetbe, s tudom, hogy a munkahelyi vezetőm az állambiztonság kapcsolata volt, nem tehetem meg, hogy nem járok utána és nem írom meg. Ellenkezne mindennel, amit eddig képviseltem.“

Ungváry szerint nem is az a legfőbb probléma, hogy Marinovich együttműködött az állambiztonsággal, hanem az, hogy ezt a mai napig tagadja. Ráadásul az intézet valódi vezetője ma már Marinovich, mert Szakály Sándor egészségi állapota miatt ezt a feladatot az utóbbi időben már nem tudja ellátni. Ungváry arról is beszél, hogy Szakály ellenezte az ’56-os intézet beolvasztását, de Marinovich simán végrehajtotta a fentről érkező utasítást.

Ami a jövőt illeti, egyelőre tartalékaiból él, októberben pedig megjelnik új könyve. Aztán egy időre Berlinbe megy kutatni, de itthon is lett munkahelye. A magánkézben lévő Sziklakórház Múzeumtól kapott állást, de a bencés rend is megkereste.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.