Terjeszkedő magántőke az egészségügyben

Üzlet lesz az

  • Szalai Anna
  • 2018. október 24.

Belpol

Az Orbán-kormány nem akarja növelni a feneketlen kútnak tartott állami egészségügyi rendszer költségvetését, inkább az immáron több mint százmilliárdosra hízott magánszektort erősítenék. Csányi Sándor és a NER mágnásai már megmozdultak.

Az egészség nem üzlet! – mondta Orbán Viktor kormányfő négy évvel ezelőtt a bajai kórház avatásakor. Azt is kijelentette, hogy a korábbi szocialista-liberális kormányzat privatizálni akarta az egészségügyi ellátást, de a Fidesz ezt sikeresen megakadályozta. A 2008-as „szociális népszavazás” során a 300 forintos vizitdíj elleni politikai hecckampányukkal előbb az egészségügyi minisztert buktatták meg, majd az egész kormányt. Orbán akkoriban azt hangoztatta, hogy a „reform” a lakosság kifosztásának fedőneve, az egészségügy­ben nem reformra, csupán több pénzre van szükség. De ezt sem gondolta komolyan.

Orbán Viktor kormányzása idején évről évre szinte mindig kevesebb közpénz jutott az egészségügyre, az MTA számításai szerint az elmúlt tíz évben milliárdokat vettek ki a rendszerből. A vizitdíj kivezetésekor az ország a GDP 8 százalékát költötte egészségügyre, ma alig 5 százalékát, ami nemzetközi összehasonlításban is igen csekély. A visegrádi országok átlaga 7 százalék, míg Nyugat-Európa államai 8-9 százalékot fordítanak erre.

A másik gyakori, a néplelket megrezegtető 2008-as szólam szerint a vizitdíj és a kórházakban fizetendő napidíj miatt a legszegényebbek kiszorulnak az egészségügyből. Ehhez képest az utóbbi években éppen a legalsó jövedelmi ötödbe tartozók egészségügyi hozzáférése romlott a legjobban – 30 százalékkal –, míg a jól keresőké 60 százalékkal javult. (A többi visegrádi országban a közepes jövedelműeket kivéve valamennyi jövedelmi ötödben javult a hozzáférés lehetősége.) A magyar lakosság egészségi állapota tragikus, a várható életkilátásokban és az egészséges évek számában az utolsók közé tartozunk az EU-ban, az egészségügyi ellátórendszer romokban hever, miközben a kormányzati lépések és kijelentések mind abba az irányba mutatnak, hogy hamarosan extra befizetés kérhető az egészségügyi ellátásért. Csak most nem kötelezően mindenkitől – viszont nem is csak néhány száz forintról van szó. Mindenki szabadon dönthet majd a hosszú várólistás, szerényebb költségű gyógymódokat alkalmazó, sokágyas kórházi, futószalagos járóbeteg-ellátás – egyszóval az állami, társadalombiztosítási –, illetve a gyorsítósávos, új terápiákat és kényelmi szolgáltatásokat kínáló fizetős szolgáltatás között. (Az alap egészségügyi járulékot mindenkinek fizetnie kellene.) Az ilyen címen szedett extra befizetéseket a magán-egészségügyi piacot most felfedező NER-tőkések fölözhetik le, akik ráadásul ellenérdekeltek lesznek minden, az állami ellátást javítani szándékozó reformban.

Az egészségügyi szolgáltatásokért kért kiegészítő állami hozzájárulás önmagában nem kárhoztatható ötlet. A közszolgáltatások kettős – részben magán-, részben közösségi finanszírozása – széles körben elterjedt Nyugat-Európában. Nálunk néhány hónapos léte alatt a vizitdíj is bizonyított: milliárdos bevételt hozott az ellátóknak, csökkentve az egyoldalú függést a biztosítótól és annak mindenkori pénzügyi lehetőségeitől. Szemléletet is formált: az orvost a közvetlen fizetés ráébreszthette, hogy a szolgáltatásért a beteg (is) fizet. A páciensek is érdekeltté váltak az egészségük megőrzésében, a rendelések és ügyeletek észszerű használatában. A 300 forintos vizitdíj minden érvnél hatékonyabban csökkentette a rendszer terhelését. Némi hálapénzritkító hatása is volt. A politikai forgószéllel szemben azonban nem bizonyult ellenállónak.

false

 

Fotó: MTI/Ujv

 

Kereslet, kínálat

Az egyre hosszabb várólisták, a tömött szakrendelések, a zsúfolt sürgősségi ügyeletek, az esetenként vállalhatatlan színvonalú kórházak azonban „elérték” azt, amit a politikusoknak nem sikerült: idén márciusra 10-ből 6 magyar már úgy gondolta, hogy inkább fizetne vizitdíjat, ha az ebből befolyó pénzt az állami egészségügy fejlesztésére fordítaná a kormány. A Publicus Intézet által megkérdezettek kétharmada szerint az elmúlt években romlottak az állami egészségügyben tapasztalt állapotok. Hasonló eredményre jutott a Policy Agenda is. Az idén áprilisban publikált kutatásukban a válaszadók 70 százaléka szerint növelni kellene az egészségügyre fordított összeget, még akkor is, ha ennek érdekében adót kellene emelni – a fenti állítással még az elszánt fideszes szavazók egy része is egyetértett. A megkérdezettek 84 százaléka legfeljebb közepesre értékelte a hazai egészségügy teljesítményét. Több mint harmaduk járt már magánrendelésen, 6 százalékuk pedig akár hitelt is hajlandó felvenni, hogy jobb ellátást kapjon. Az Union Biztosító megrendelésére készített felmérésben részt vevők többsége az 5-ös skálán 2-esre értékelte a magyar egészségügy helyzetét és 57 százalékuk arról számolt be, hogy igénybe vett már valamilyen magán-egészségügyi szolgáltatást. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) megbízásából 2017-ben készült tanulmány szerint a magánfinanszírozott ellátók összes engedélyezett járóbeteg-ellátási kapacitása már meghaladja a közfinanszírozott szegmensét. A  Portfolio tavalyi magán-egészségügyi konferenciáján pedig úgy becsülték, hogy a magánszolgáltatókhoz fordulók aránya az idén meghaladhatja a 65 százalékot. Szintén ott hangzott el az is, hogy a magyarok 300 milliárd forintot költenek évente magán-egészségügyi szolgáltatásokra. Ennek csaknem felét a járóbeteg-szakrendelés, közel harmadát a diagnosztika adja, míg az egynapos sebészet 14, a szociális ellátás 11 százalékot tesz ki. A KSH ehhez képest már 2015-ben 360 milliárdra becsülte az összeget, igaz, ebbe a hálapénzt, illetve a gyógyszerköltést is belevették.

A magán-egészségügyi piac robbanásszerű növekedést produkált az elmúlt években. Rékassy Balázs orvos, egészségügy-politikai szakértő tavalyi, a magánszolgáltatók körében végzett kutatása során arra jutott, hogy a cégek 2017-ben már 54 milliárdot számláztak az előző év 46,7 milliárdja után. A befizetés egy részét az állam fedezte (például vesedialízis, betegszállítás, gerincsebészet, diagnosztika, laborvizsgálatok – ezeket a magánszolgáltatók állami megrendelésre végezték), ám 37 milliárdot közvetlenül a lakosság fizetett ki döntően zsebből az egy évvel korábbi több mint 30 milliárd után. A szektor meghatározó szereplői az elmúlt öt év mindegyikében 10–20 százalék feletti növekedést produkáltak, az átlagos profitbővülés 13–16 százalékos volt. A szektor teljes bevétele azonban ennél lényegesen nagyobb, mivel a rendkívül nagy számban működő lakásrendelők, kisebb szolgáltatók bevételeit legfeljebb becsülni lehet. Lantos Gabriella, a Róbert Károly Magánkórház szeptember elején távozott főigazgatója a Nézőpont Intézet tavaly decemberi konferenciáján azt mondta, hogy 100–200 ezer forintig a betegek szeme sem rebben, 500 ezer felett már nehéz eladni a szolgáltatást, míg a jelenlegi határ egymillió forint körül van. De ez évről évre feljebb kúszik, mint ahogy a páciensek köre is egyre szélesedik. Korábban főként a 30–50 éves, jól kereső felső-középosztálybeliek éltek a magánegészségügy kínálta lehetőségekkel, ők is inkább egy-egy epizódra – például szakrendelés, szülés, menedzserszűrés, egynapos sebészet – fizettek be. Ma már gyakran keresik fel őket nyugdíjasok, akik vagy korábbi megtakarításaikból, vagy gyermekeik segítségével teremtik elő a pénzt. A keresett szolgáltatások köre is bővült, az egy-egy területre – szemészet, nőgyógyászat stb. – szakosodott lakásrendelők helyett ma már inkább a több ellátást kínáló egészségcentrumokat és magánkórházakat keresik.

A magánszolgáltatói piac erősödése kiváló terep az orvosok számára ahhoz, hogy pluszjövedelemhez jussanak. A fiatalabb orvosok közül sokan hátat fordítottak a magyarországi feudális rendszernek, az itthon maradt negyven-ötven felettieknek viszont a magánpraxis kínál elfogadható alternatívát a tisztes jövedelemre. Rékassy Balázs idei, 300 orvost bevonó kérdőíves felmérésén érdekes eredményre jutott. A válaszadók több mint 60 százaléka munkát vállal a magánellátásban is, 9 százalékuk pedig egyáltalán nem is dolgozik közfinanszírozott ellátásban. A „kétlakiak” az állami rendszerben való munkát javarészt hivatástudattal, a biztonságérzettel, a nagyobb szakmai kihívással magyarázták, de akadt, aki nyíltan elismerte, hogy az állami intézmény kiváló helyszín a betegek lehalászására a magánpraxishoz. A magánszolgáltatókhoz egyértelműen a nagyobb jövedelem, a jobb munkakörülmények viszik őket – magánellátásban egyharmadnyi munkaidővel teremthetik elő jövedelmük akár felét. A kettős munkavállalás azonban súlyos leterheltséget okoz, ami hosszú távon tarthatatlan, és a betegek is a kárát látják. Az orvos-közgazdász azonban nem ebben, hanem a két rendszer párhuzamos, egymással versengő átláthatatlan működésében, a minőségbiztosítás teljes hiányában, a betegutak követhetetlenségében, az epizódszerű – egy-egy részproblémára választ kereső – működésben látja a valódi problémát. A magánellátás szabályozatlan növekedése pénzt és munkaerőt von el a közellátástól, aminek komoly társadalmi egészségkockázata lehet. A helyzeten sokat javíthatna az azonos ellenőrzési, szakmaszabályozási, beszámolási rend, illetve az országosan egységes online rendszerhez, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT) való kötelező csatlakozás; a beteg kórtörténete minden őt kezelő orvos számára elérhetővé válna, elkerülhető lenne a vizsgálatok felesleges ismétlése. Másrészt egyfajta garanciát is jelentene a betegeknek, hiszen láthatóvá válna, hogy mikor, kinek, miért fizettek. A rendszerhez elméletileg az idén kellett volna csatlakozni, ám a határidőt – az implantátumot használók kivételével – kitolták  (erről lásd: Nyitott könyv,  Magyar Narancs, 2017. április 20.).

Az összevisszaság tarthatatlanságát a magánszolgáltatók is felismerték. A 12 legnagyobb magáncég által tavaly életre hívott PRIMUS Magán Egészségügyi Szolgáltatók Egyesülete az idén bejelentette, hogy védjegyet alapít, amelynek megszerzéséhez és megtartásához a jelentkezőknek évente független szakmai auditorok végezte tanúsítási folyamaton kell átesniük. Például azonnali kizárással járna, ha a „próbavásárláskor” az ellenőrök hálapénz elfogadását vagy a számlaadás elmulasztását tapasztalnák.

 

Lopakodó NER

A magánegészségügyi piac tavaly fordulóponthoz érkezett. Több tőkeerős befektető is megjelent a szektorban, különösen a magánkórházaknál, aminek következtében beindul az elkerülhetetlen koncentráció – írta a  Forbesban februárban megjelent véleménycikkében Leitner György, a holland tulajdonban lévő Affidea Diagnosztikai Kft. igazgatója. S mintegy önmagát igazolandó, a cég még abban a hónapban felvásárolta Magyarország legnagyobb vállalat-egészségügyi szolgáltatóját, a Főnix-Med Zrt.-t és annak leányvállalatát, a Főnix Medical Center Kft.-t. Alig két hónappal később a Nyírő Gyula Kórház területén levő Róbert Károly Magánkórház is gazdát cserélt: a 11 éve létrehozott vállalkozást egy januárban alakult cég, a MedAlliance Holding Zrt. vásárolta fel, amelynek többségi tulajdonosa Haraszti Péter György, ügyvezetője pedig a Medicover egészségügyi multinacionális magánszolgáltató korábbi vezetője, Fábián Lajos. Néhány hónap elteltével a korábbi tulajdonos testvérének, a kórház addigi főigazgatójának, Lantos Gabriellának is távoznia kellett. A  Magyar Narancs információi szerint ez csak a kezdet, jelenleg három nagyobb tulajdonosváltást készítenek elő a szektorban.

A piac átrendeződésére azonban nem annyira a fenti felvásárlások, hanem sokkal inkább Csányi Sándor OTP-vezér hangsúlyos szektorbelépője utal. A Csányi-vagyont kezelő Bonitas 2002 Befektető és Tanácsadó Zrt. tavaly júliusban szerzett közvetett irányítást az egyik vezető budapesti magán-egészségügyi szolgáltató, a Budai Egészségközpont Kft. felett. A most már kisebbségi tulajdonos Medikomp Kft. a magánkórház főigazgatójának, Varga Péter Pálnak a családi vállalkozása, amely az eladás előtt alig néhány hónappal korábban (2016 decemberében) vált egyedüli tulajdonosává a Budai Egészségközpontot birtokló cégnek. Varga akkor a jelenlegi londoni nagykövet Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köthető luxemburgi Primatum FCP Investment 50 százalékos, illetve Heim Péter – a Századvég Gazdaságkutató Zrt. egyik alapítója és jelenlegi kisebbségi tulajdonosa – 10 százalékos tulajdonrészét vette meg.

Csányi bevásárlása iparági szereplők szerint jelzés volt a Fidesz gazdasági holdudvarának, hogy a földek, a borászatok és a szállodák után ez a következő vadászterület. Csányi Sándor mindenesetre bevallottan nagy fantáziát lát a magánegészségügyben. (Nem véletlenül, a cég már abban az évben felugrott a toplista élére.) Következő üzleti lépése egy magán sürgősségi centrum létrehozása lehet, mivel hiányolja a megfelelő színvonalú sürgősségi ellátást Magyarországon. Az Inforádiónak azt is elárulta Csányi, hogy folynak már az előkészületek e területen.

Hasonló jelként értelmezhető Mészáros Lőrinc belépése a biztosítói piacra. Az érdekeltségébe tartozó Konzum Nyrt. az áprilisi választások után 24,85 százalékos befolyást szerzett a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben, illetve leányvállalatában, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosítóban. A 8,2 milliárdos tőkeemelés mellett megkezdődött a portfólió megtisztítása is; előbb a kötelező felelősségbiztosítási, majd a casco üzletágat számolták fel. Tovább él viszont a Best Doctor egészségbiztosításuk. Mészáros piaci jelenlétét erősíti a „nemzet alkuszával” közös biznisz is: a Mészáros Csoport márciusban szerzett tulajdonrészt a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-ben, amelyet azóta a magyar alkuszpiac királyának tartott Keszthelyi Erikkel közösen irányítanak.

A magánszolgáltató cégek bekebelezése mellett az egészségbiztosítási piac lefölözése lehet ugyanis az orbáni egészségügyi „reform” másik lába. A piac 2011 végén nyílt meg, amikor a kormány lehetővé tette, hogy a cégek a minimálbér 30 százalékáig terjedő összegben, járulék- és adómentesen egészségbiztosítást kössenek dolgozóik számára. A növekedés nem volt annyira nagy ívű, mint a szolgáltatóké, de az árbevétel az idei évre így is elérte a 10-12 milliárd forintot. Az igazi kiugrás lehetősége azonban a munkaerőért való harc élesedésével most nyílt meg igazán. Igaz, az adómentességét a kormányzati tervek szerint 2019-től eltörlik. A kormány a lobbiérdekek letörésével magyarázta a döntést, de aligha erről van szó. Mindez sokkal inkább a piac átvételéről, a magánbiztosítási pénzek állami vagy legalábbis Fidesz uralta körbecsatornázásáról szól. Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgató-helyettese először egy konferencián szólta el magát, majd a kormánypárti  Figyelőnek nyilatkozott arról, hogy már folyik a gondolkodás a kiegészítő biztosításokról, mint a társadalombiztosítási rendszer egyik új lehetséges eleméről. Javaslataikat már le is tették a Pénzügyminisztérium asztalára. Kiss a jelenlegi egészségbiztosítás mellett létrejövő, a pluszszolgáltatásokat nyújtó kiegészítő biztosításban – NEAK2 – látja a megoldást. Ilyen extrák lehetnek például a normál társadalombiztosítási rendszerben még nem teljeskörűen elérhető új technológiák, bizonyos kényelmi szolgáltatások vagy éppen a várólisták kikerülése. (De ide tartozhat a szabad orvos-, illetve intézményválasztás is.) Kiss úgy véli, hogy „a NEAK-nak kulcsszerepet kell játszania a rendelkezésre álló források elosztásában”. Magyarán az állami biztosító szervezné meg a kiegészítő biztosítás rendszerét is. De lehet, hogy a kormány másként gondolja, és inkább kiszervezné ezt a feladatot pár, számára fontos magánbiztosítónak, köztük például a CIG-nek.

 

Ideológiai bunkók

A fentiekkel párhuzamosan a kormány ökle, az Állami Számvevőszék heves támadást indított a kórházak ellen, mondván, hogy azok a legelemibb gazdálkodási szabályokat sem tartják be. Így azután könnyen megmagyarázható lesz, ha Varga Mihály pénzügyminiszter javaslata alapján az intézmények élére kancellárokat ültetnek. Az Emmi egyetlen fenti témakörhöz kapcsolódó kérdésünkre sem válaszolt, így nem tudni, hogy az új biztosítási láb felállításához megkezdődött-e az alapszolgáltatás lehatárolása, vagyis annak eldöntése, hogy a kötelező egészségbiztosítási járulékért cserébe mi jár alapszolgáltatásként, és mi az a plusz, ami már extraként fizetős lesz.

A lakosság és a gazdasági szereplők megdolgozása után Orbán Viktor mindenesetre Kötcsén kijelölte az irányt: „Első lépésként szét kell választani a magán- és az állami tulajdont.” (Ha ez megtörtént, meg lehet határozni a kiegészítő biztosítás szolgáltatási körét és leszerződni a megfelelő magánszolgáltatókkal.) Ezt sokan örömmel fogadnák, hiszen a magánrendelők és az állami intézmények kapcsolata ma teljesen átláthatatlan. Általános jelenség, hogy a magánorvos által kért vizsgálatokat állami intézményekben végzik el, mint ahogy az esetleges műtétet is, de kontrollra már a magánrendelőbe megy vissza a beteg. Miként az sem ritka, hogy a kórház magánrészlegén azonnal elvégzik azt a műtétet, amelyre az állami várólistán éveket kell várni. A rigorózus kettéválasztás azonban erősen sértheti a magyar „orvosbárók” érdekeit, így heves ellenállásba ütközhet. A kórházigazgatók és főorvosok is érzik az új idők szelét. Jó példa erre a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, amelynek igazgatója és vezető beosztású orvosai néhány hete alapítottak magánkórházat. „Olyan ez, mintha a Titanicot elsőként a kapitány és a matrózok hagyták volna el, és nem a nők, meg a gyerekek” – mondja Rékassy Balázs, aki szerint ez nyílt beismerése annak, hogy már nem bíznak és nem is érdekeltek a helyi állami intézmény sorsának jobbra fordulásában. Más kórházak, például a fővárosi Uzsoki Utcai Kórház a szakembereinek házon belül tartása érdekében saját VIP-részleget működtet, a Semmelweis Egyetem pedig céget alapított magánzó orvosainak.

Neked ajánljuk