Nem zárnak be a fővárosi fürdők, de jelentősen drágulnak
Az energiaszámlák jövőre 4 milliárdra nőhetnek.
Az energiaszámlák jövőre 4 milliárdra nőhetnek.
Homolya József szerint ő nem közszereplő, nem kíván foglalkozni az üggyel. V. Naszály Márta I. kerületi polgármester szerint mulasztás történt, a városrész előző vezetésének minden évben felül kellett volna vizsgálnia a jogosultságokat.
A BM két államtitkára két különböző értelmű választ küldött Iványi kérésére.
Azt is mondta, hogy az Európai Bizottságnak garantálnia kell, hogy a nukleáris energia ne essen semmifajta korlátozás alá a szankciók miatt.
A rabszolgatörvény elleni tüntetés óta húzódik az ügye, most került bírósági szakaszba.
A DK feljelentést tesz a férfi ellen.
Melyet az MVM-től vásároltak meg. Biomassza és előkészített szelektált hulladék elégetésével termelnek majd áramot.
Már nemcsak a közoktatás és a tanárok rossz helyzete, hanem a tankerületek megfélemlítő gyakorlata ellen is tiltakoznak a pedagógusok.
Csach Gábor, Balassagyarmat fideszes polgármestere nem először bírálja a kormányt a rezsiárak elszabadulása miatt.
A korábbi Elios Zrt. igazgatósági tag, Hauberl Gergely vezette PBM Mélyépítő Kft. is részt vesz a Dunakeszi Diáknegyed közel 40 milliárdos beruházásában. A WHB Csoporthoz tartozó érdekeltségei az elmúlt években szép eredményt könyvelhettek el.
Ezzel gyakorlatilag elveszett az ellenzék többsége a kerületben.
Október 1-től határozatlan ideig nem lesz nyitva a jászapáti Tölgyes strand és kemping.