Nem zárnak be a fővárosi fürdők, de jelentősen drágulnak

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 13.

Belpol

Az energiaszámlák jövőre 4 milliárdra nőhetnek. 

Tavaly még kilowattóránként 38 forintos áron tudta beszerezni a villamos áramot a fővárosi fürdőket és strandokat üzemeltető cég, azonban a decemberben lejáró energiaszállítói szerződés pótlására bekért ajánlatok az idei ár 3,5-szereséről szólnak – írja a Népszava.

A helyzet a földgáz esetében súlyosabb; a tavaly köbméterenként fizetett 74 forintos ár az idén 205,6 forintra ugrott. Az október elsejével induló új gázévben pedig már több mint 1300 forintot kell fizetnie a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt.-nek minden köbméter földgázért. A 2021-es évhez viszonyítva 18-szoros a drágulás, írja a lap. 

A cég energiaszámlái az idei 1,4 milliárd forintról 4 milliárdra nőhetnek jövőre. 

A cég ennek ellenére nem készül fürdőbezárásra – válaszolta a Népszava megkeresésére Szűts Ildikó, bár azt nem tagadja, hogy bizonyos fürdőkben rövidülhet a nyitvatartás, illetve egyes szolgáltatásokat korlátozhatnak. Ahol például tíz szauna van, azok közül lehet, hogy csak hármat fűtenek fel. 

Létszámleépítésre sem készülnek, miközben a koronavírus-járvány miatt erre rákényszerültek; azóta feltöltötték a megüresedő munkahelyeket. Ugyanakkor a jegyáremelés elkerülhetetlen a vezérigazgató szerint. 

A főként külföldiek által látogatott Széchenyi és a Rudas fürdő jegyárait egyszer már emelték az idén 20 százalékkal, mindez az emelkedő euróárfolyam miatt külföldi vendégeknek mindössze 50 eurócent többletet jelent. A magyar vendégek által inkább látogatott fürdőkben és strandokon az év második felétől átlagosan nyolc százalékkal emelték a jegyárakat. Az elsősorban külföldiek által látogatott történelmi fürdők továbbra is sokkal olcsóbban látogathatók a Nyugat-Európában megszokottnál. A Széchenyiben17 euróért egész napos belépőt kapnak a vendégek, míg tőlünk nyugatabbra 27 eurónál kezdődik a 2-3 órára szóló jegy ára. A BGYH saját hatáskörben hozott döntéssel szeptember 10-től 15 százalékkal emeli meg a Széchenyi, a Rudas és a Gellért fürdők hétvégi belépőinek árát. Ezen létesítmények vendégkörének 80 százalékát külföldiek teszik ki, így az áremelés alapvetően őket érinti, számolt be a Népszava. 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.