Több iskolában is élőlánccal tiltakoztak hétfő reggel a tanárokat ért fenyegetések miatt

Belpol

Már nemcsak a közoktatás és a tanárok rossz helyzete, hanem a tankerületek megfélemlítő gyakorlata ellen is tiltakoznak a pedagógusok.

Tüntetéssé alakult Miskolcon a hétfő reggeli élőlánc - írta meg lapunk, miután a miskolci Herman Ottó Gimnácium tanárai és az akcióhoz csatlakozók az igazgatóhelyettesért, Dezsőfi Györgyért álltak ki. Ahogy arról a Narancs.hu is beszámolt korábban, Dezsőfit a tankerület vezetője pénteken felmentette pozíciójából, mert korábban részt vett a pedagógusok polgári engedetlenségi akciójában.

A felmentett tanár mellett egyre több iskola, pedagógus vállalt szolidaritást. Az ország 45. legjobb középiskolájaként jegyzett szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium tiltakozásban részt vevő tanárai - a miskolciakhoz hasonlóan - fekete ruhában fejezték ki véleményüket. (A Verseghy nem először vesz részt hasonló megmozdulásokban, az év eleji polgári engedetlenségi tiltakozóhullámban is hallatták hangjukat.) Szolnokon egy másik gimnázium is beleállt az akcióba, mégpedig amelyik a Verseghyvel együtt korábban már az engedetlenségi megmozdulásban is részt vett: szolidaritást vállaltak a felmentett igazgatóhelyettessel a Széchenyi István Gimnázium pedagógusai. 

Az újpesti Babits Mihály Gimnázium tanárai, diákjai éa szülők hétfő reggel szintén fekete ruhában alkottak élőláncot az iskola körül. Úgy tudni, Budakalászon, a Szentistvántelepi Általános Iskolában is szolidaritási megmozdulásra készülnek pedagógusok és szülők, élőláncot készülnek vonni az épületek köré. A fővárosi Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium tanárai is fekete ruhában és élőlánccal tiltakoztak hétfő reggel. Szintén polgári engedetlenségi akciót tartottak a budapesti Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikumban. Amint arról a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Facebook-oldala beszámolt, az akcióban néhány tanárt vett részt, de többen támogatták őket a tantestületből. "Egymást azzal tudjuk megvédeni, ha minél többen részt veszünk benne" - mondta egy tanár, míg egy másik pedagógus azt hangsúlyozta, szeretnék elérni, hogy "erről a problémahelyzetről ne kerüljön le a figyelem".

A PDSZ egyébként levélben fordult Maruzsa Zoltán belügyminisztériumi államtitkárhoz a miskolci tanárt ért retorzióval kapcsolatban. Azt írták, "a kilátásba helyezett rendkívüli felmentésekkel a foglalkoztatási helyzet, ezáltal a közoktatás minősége még inkább romlani fog. A szankciónak nemcsak arányban kell állnia a kötelezettségszegés mértékével, de ennél fontosabb: ez az intézkedés lehetetlenné teszi, hogy az intézmény, ezáltal az állam közoktatási feladatellátási kötelezettségének eleget tegyen."

444.hu híradása szerint a budapesti Kölcsey gimnáziumnál és a szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskolánál ugyancsak feketébe öltözve tüntettek a tanárok és a diákok. A Nyugat.hu arról írt, utóbbi intézménynél ketten táblát is tartottak, az egyiken "Kérdezd meg a tanárodat, miért tiltakozik", a másikon "Holnap ki fog tanítani? Az oktatás nemzeti érdek" felirat volt olvasható.

A budapesti Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium előtt is élőlánccal tiltakoztak szülők, tanárok és diákok. Az iskola Facebook-oldalán megjelent bejegyzés szerint így fejezték ki szolidaritásukat a miskolci Herman Ottó gimnázium igazgatóhelyettese, Dezsőfi György mellett.

A Narancs.hu pénteken írt arról részletesen, hogyan zajlott a polgári engedetlenségi akció két fővárosi iskolában, a kispesti Károlyiban és az ELTE által fenntartott Radnóti gimnáziumban. Cikkünben foglalkoztunk a tankerületek megfélemlítő gyakorlatával, vagyis azzal, hogy személyre szóló, rendkívüli felmentéssel fenyegető levelekkel próbálnak nyomást gyakorolni az akciókban részt vevő tanárokra.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.