A Jobbik kezdeményezi, hogy nevezzenek el közteret Budapesten II. Erzsébet királynőről

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 12.

Belpol

Valamint arra kérik a Fővárosi Közgyűlés tagjait, magyarországi útjának 30 éves jubileumára köztéri szobrot vagy emléktáblát állíttassanak, hogy méltón emlékezzenek meg az elhunyt királynőről.

II. Erzsébetet, az Egyesült Királyság nemrégiben elhunyt királynőjét az egész világ gyászolja. Uralkodásának 70 éve alatt elhivatottan és rendíthetetlenül szolgálta a Brit Nemzetközösséget, ami által nemzetközileg is megkerülhetetlen tényezővé vált – hangsúlyozza a Jobbik közléményében. Munkássága során ápolta a tradíciókat, miközben alkalmazkodott is az állandó változáshoz, továbbá sikerült megreformálnia a monarchiát.

Uralkodása alatt országát sokszor megtépázták a történelmi események, de ő mindig elszántan irányította azt. A mai háború sújtotta időkben több olyan vezetőre lenne szükség, mint ő, hiszen mindenki számára a békét szimbolizálta – hangsúlyozza a párt. Mindannyian ismerjük azon mondatát, miszerint "Amikor eljön a béke, jusson eszünkbe, hogy nekünk, a ma gyermekeinek kell a holnap világát jobbá, boldogabbá tenni."

A Rhédey Klaudia grófnő kapcsán magyar felmenőkkel is rendelkező királynő 1993. május 4-én látogatást tett hazánkban is, ezért

"arra szeretnénk kérni a Fővárosi Közgyűlés tagjait, hogy méltón emlékezzenek meg az elhunyt királynőről, továbbá a magyarországi útjának 30 éves jubileumára köztéri szobrot vagy emléktáblát állíttassanak". Megfontolásra javasoljuk továbbá, hogy – a jogszabályi kereteket betartva – minél előbb nevezzenek el közteret II. Erzsébet királynőről Budapesten.

"A Jobbik Magyarországért Mozgalom fontosnak tartja, hogy azon vezetőknek, akik ilyen hatással voltak a világtörténelemre, tisztelettel és maradandó módon őrizzük az emlékét."

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.