Vállalkozók adományaiból felújítja a Tisza Párt a miskolci gyermekotthon vizesblokkját

  • narancs.hu
  • 2024. november 24.

Belpol

Magyar Péter szerint a belügy államtitkára nem tilthatott volna ki a gyermekotthonokból egy európai parlamenti képviselőt. 

"A Tisza Párt vállalkozók felajánlásának köszönhetően felújítja a Miskolci Károly Befogadó Gyermekotthon Manócska részlegének emberhez nem méltó állapotban lévő vizesblokkját" – közölte vasárnap délután Magyar Péter Facebookon.

A Tisza Párt elnöke bejegyzésében azt írja, hogy a felújítást a kormány helyett végzik el, "hiszen Orbán Viktorék évek óta nem hajlandóak a penészes, beázó mosdó és mellékhelyiség felújítására 5 millió forint költségvetési forrást biztosítani".

Magyar Péter országjáró körútja során egy gyermekotthonba jutott be, Miskolcon, majd mindenhonnan kitiltották. Fülöp Attila, a Belügyminisztérium államtitkára a kitiltásról szóló Facebook-közleményében azt írta, elfogadhatatlan, hogy a Tisza Párt elnöke embertelen körülményeket emlegetett a miskolci intézményben, amely szerinte takarított és rendezett, és Magyar nincs tisztában a meglátogatott intézmény funkciójával, működési rendszerével. 

"Tegnap levelet kaptam Pintér Sándor szociális államtitkárától, Fülöp Attilától, hogy kitiltanak a gyermekvédelmi intézetekből. Ezzel nyíltan beismeri a kormány, hogy rengeteg gyermekotthonban vállalhatatlan körülmények között élnek a súlyosan traumatizált kisgyerekek és óriási szakemberhiány van a megalázóan alacsony fizetések miatt" – írja Magyar, majd emlékezteti az államtitkárt, hogy az európai parlamenti képviselők jogállásáról szóló tv 17. Paragrafusa szerint az állami szervek kötelesek az Európai Parlament képviselői részére a munkájukhoz szükséges felvilágosítást megadni.

"Az Európai Unió Alapjogi Chartajanak a 24. Cikke foglalkozik a gyerekek jogaival. (1) A gyermekeknek joguk van a jólétükhöz szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.

Az Alapjogi Charta az uniós jog része, ennek ellenőrzése és betartása az ön állításával szemben, nem nemzeti hatáskör"

– írja Magyar Péter. Szerinte az államtitkár "nem tilthat ki (egy emailben főleg nem) a gyermekotthonokból egy európai parlamenti képviselőt. Egy valódi kitiltásról közigazgatási határozatban lehet dönteni, ami ellen jogorvoslati lehetőség van. Ha egy intézményvezető szembe menve a jogszabályokkal és az ombudsman véleményével nem engedélyezi a belépésemet, azzal szemben is biztosítani kell a jogorvoslati lehetőséget."

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.