Antifa-támadások: egy albán és egy német férfi kiadatására vár a BRFK

  • narancs.hu
  • 2024. november 24.

Belpol

További 13 embert keresnek.

A budapesti antifa-támadásokkal összefüggésben novemberben Németországban elfogott német, illetve Franciaországban elfogott albán állampolgár kiadatásának ügyében zajlanak az egyeztetések. Utóbbit közösség tagja elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntett miatt körözték – válaszolta a Telex kérdésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A hvg.hu nemrég arról számolt be, hogy november 12-én Párizsban elfogták a 32 éves albán Rexhino Abazajt, aki a gyanú szerint másokkal együtt részt vett 2023 februárjában Budapesten a kitörés napján történt erőszakos cselekményekben. A férfi ellen a magyar hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

Szintén novemberben fogták el egy vonaton Németországban az egyik lipcsei szélsőbaloldali csoport vezetőjét, Johann G.-t is. A 31 éves férfi már 2020 óta bujkált, és a hatóságok szerint ő is részt vett a 2023-as budapesti támadásokban.

2023. február 9. és 11. között Budapesten szélsőjobboldali, neonáci csoportok is gyülekeztek, hogy megemlékezzenek a szovjet csapatok gyűrűjébe került német és magyar katonák 1945-ös kitörési kísérletéről. Erre válaszul magyarokból és külföldiekből álló szélsőbaloldali (antifa) csoportok is összeálltak, amelyek ezen a napon több, szélsőjobboldalinak vagy neonácinak vélt emberre támadtak rá az utcán.

A BRFK közlése szerint a 2023. február 9. és 11. között elkövetett, antifasiszta indíttatású támadásokban összesen kilenc embert bántalmaztak, közülük négyen súlyos, öten könnyű sérüléseket szenvedtek.

A BRFK által létrehozott nyomozócsoport szorosan együttműködött a külföldi nyomozóhatóságokkal. A budapesti nyomozók 18 feltételezett elkövetőt azonosítottak.

Közülük Magyarországon egy olasz és két német állampolgárt fogtak el. Velük szemben a BRFK a nyomozást befejezte, és az iratokat már 2023. október 31-én vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségre. Az itt említett olasz állampolgár Ilaria Salis 40 éves általános iskolai tanárnő, akinek májusban meg is kezdődött a bírósági tárgyalása Budapesten.

Salist azzal vádolták, hogy az egyik fő szervezője volt a tavaly februári, kitörés napi utcai támadásoknak. Miután Salist júniusban EP-képviselőnek választották, mentelmi joga miatt a magyar hatóságoknak szabadon kellett engedniük. Az ellene folyó eljárást felfüggesztették, és hazatérhetett Olaszországba. A magyar kormány azóta kérte, vonják meg Salis mentelmi jogát, hogy visszaküldhessék a börtönbe.

Két másik külföldi ellen nemrég fejezték be a nyomozást. A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy német és egy olasz állampolgár ügyében zárta le a nyomozást, és az iratokat november 22-én vádemelési javaslattal küldte el az ügyészségre – olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság lapnak küldött válaszában. Az iratok szerint a két külföldi alaposan gyanúsítható bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés kísérletével, valamint bűnszervezetben aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés kísérletével. A magyar hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs alapján a német állampolgárt 2023. december 17-én Berlinben fogták el, az olasz állampolgárt pedig 2023. november 21-én Milánóban.

Jelenleg további 13 embert keresnek. Egy olasz, egy albán, egy szír, és tíz német állampolgár ellen van érvényben belföldi, európai, illetve nemzetközi elfogatóparancs, közölte a BRFK.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.