Varga Mihály szerint a helyzet romlik, de tűzijáték akkor is kell

  • narancs.hu
  • 2022. július 21.

Belpol

A pénzügyminiszter szerint a kezdődő válság idején is az alapértékekhez kell ragaszkodni.

Magyarország megengedheti magának. hogy a mostani gazdasági helyzetben is Európa legnagyobb tűzijátékával ünnepeljen augusztus 20-án – nyilatkozta a Telexnek Varga Mihály pénzügyminiszter Tusnádfürdőn, a 31. Tusványos fesztiválon.

Varga bízik abban, hogy az Európai Bizottságtól hamarosan megérkezik a pénz, amelyre várnak. Nem válaszolt viszont egyértelműen arra a kérdésre, hogy a korábbi ígéretnek megfelelően felemelik-e a pedagógusok bérét. 

A pénzügyminiszter szerint jogos lehet a kérdés, tényleg ilyen gyorsan meg kellett-e változtatni a katát, de úgy gondolja, a döntés előtt mindenkivel, akivel kellett, egyeztettek.  

A Tusványos fesztiválon tartott csütörtöki előadásában a politikus a világgazdaság aktuális problémáiról szólt; arról, békét kell kötni Ukrajnában, és el kell dönteni, milyen világban szeretnénk élni a közelítő gazdasági válság után. Varga Mihály meggyőződése, hogy Európának szüksége van az orosz energiahordozókra – a magyarok sem szeretnének télen megfagyni –, az energetikai átállás pedig azért tart évekig, mert hatvanéves rendszereket nem lehet néhány hét alatt felszámolni. A hírportál tudósítása megjegyzi, Varga arra nem tért ki, hogy az elmúlt 12 évben a Fidesz kétharmados felhatalmazása birtokában miért nem akarta felszámolni az energiafüggőséget.

A miniszter szerint a szankciók nagyobb kárt okoznak Európának, mint Oroszországnak. A háborút elindító nagyhatalom ugyanis nem csak Európának tudja eladni az exporttermékeit, hanem Kínának is, és a világ többi országa nem csatlakozik Európához a szankciókban. Élelmiszerválság lehet, attól kell tartani, hogy az árakat nem csak az energiaárak hajtják föl, és az ukrán–orosz élelmiszer-kivitel csökkenése, hanem a földgáz drágulása miatt várható műtrágyahiány is.

„Gazdasági lassulás, recesszió felé tartunk. Hogy ez recesszió lesz-e vagy egy nagyon jelentős lassulás, azt még nem lehet megmondani” – ezt a jegybanki kamatemelések kapcsán mondta.

„Abban biztos vagyok, hogy a helyzet nem javulni, hanem rosszabbodni fog. Amiben most vagyunk, az vihar előtti csend. Látjuk, mi felé megyünk, mibe csúszunk bele.

Tekintettel az országaink nyitottságára, ami a New York-i tőzsdén történik, az 20 perc múlva megtörténik a budapestin és a bukarestin is.” Varga szerint ebben a helyzetben is az alapértékekhez kell ragaszkodnia az országnak, a békéhez, a biztonsághoz, meg kell védeni az elért eredményeket, a családokat és a munkahelyeket. Azt mondta, ebben a szellemben hozták létre a rezsivédelmi és a honvédelmi alapot.

(Címlapképünkön: Varga Mihály pénzügyminiszter a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tartott pódiumbeszélgetésen az erdélyi Tusnádfürdőn, 2022 július 21-én. Fotó: MTI/Veres Nándor)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.