Jövő szombattól újraindul a vonatforgalom Nagymaros és Szob között

Belpol

Várhatóan augusztus közepén pedig mindkét vágányon helyreáll a vasúti közlekedés.

A júniusi esőzés okozta károk helyreállítása a tervezettnél gyorsabb ütemben haladt, ezért jövő szombattól Nagymaros és Szob között egy vágányon, módosított menetrend szerint megindulhat a vonatközlekedés – közölte a Mávinform csütörtökön az állami hírügynökséggel. A helyreállítási munkálatok a másik vágányon folytatódnak, várhatóan augusztus közepére végeznek velük a szakemberek.

A közlemény szerint a Metropolitan, Báthory, Hungária EuroCity és a Metropol EuroNight vonatok ismét az eredeti útvonalon, a Nyugati pályaudvarig, illetve onnan közlekednek. A Nyugati pályaudvarról munkanapokon a délutáni csúcsidőben 13:28-tól 18:28-ig óránként induló és a hétvégén 8:33-kor induló G70-es vonat csak Nagymarosig közlekedik, onnan Szobig pótlóbusszal lehet továbbutazni. A Dunakanyar felé, a Nagymaros és Szob közötti szakaszra kerékpárral utazóknak a Z70-es vonatokat célszerű választaniuk, mert néhány G70-es vonat helyett pótlóbuszok járnak, melyeken nem lehet biciklit szállítani – hívta fel a figyelmet a Mávinform.

A Dunakanyart a Balatonnal hétvégente összekötő Jégmadár Expressz mindkét irányban ismét a teljes útvonalon közlekedik.

Június 9-én soha nem látott mennyiségű, 10 ezer köbméteres sár- és kőlavina öntötte el a vasúti pályát Nagymaros és Zebegény között. Arról, hogy miért tart ennyi ideig helyreállítani a vasúti közlekedést, ami a 12-es út helyreállítási munkálatait is befolyásolja, és milyen hatással van mindez a Dunakanyarban élők és az oda látogatók életére, ebben a cikkünkben olvashatnak:

(Címlapképünkön: Munkagéppel takarítják el a sarat és kőtörmeléket a 12-es főút mentén haladó vasúti sínekről 2022. június 13-án Nagymaros és Szob között, ahol korábban a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt beomlott a domboldal. Fotó: MTI)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.