Varga Zs. András egy tanulmányban arról ír, hogy a korlátlan bírói függetlenség bírói önkényhez vezet

Az új főbíró szerint a bírói a legveszélyesebb hatalmi ág, a bírói önigazgatás pedig téveszme.

„Halaszthatatlan feladat a bírói függetlenség természetes korlátainak újra-felfedezése és érvényesítése” – írja Varga Zs. András Valóban a legkevésbé veszélyes hatalom? Létezik-e természetes korlátja a bírói függetlenségnek? című tanulmányában.

Varga Zs. – akit a parlament Fidesz-KDNP-s többsége hétfőn a magyar legfelsőbb bíróság, a Kúria elnökévé választott – kifejti, hogy a bírói hatalmi ágat veszélyesebbnek tartja a törvényhozó és a végrehajtó hatalomnál, a „rendszerszintű bírói önkény” kialakulásához pedig arra volt szükség, hogy „a bírói hatalom nélkülözhetetlen biztosítéka, a függetlenség fokozatosan korlátmentessé váljon.”

Hiába ellenezte az Országos Bírói Tanács, megválasztották Áder jelöltjét a Kúria elnökének

Varga Zsolt András kilenc évig töltheti be új tisztségét. Varga Zsolt Andrást a parlament 135 igen szavazattal választotta meg 26 nem szavazat ellenében. Az ellenzéki pártok kivonultak a teremből a titkos szavazás előtt, a DK korábban jelezte, hogy nem vesz részt a szavazáson. Korábban jelölését elutasította az Országos Bírói Tanács, indoklásukban azt írták: elismerik Varga Zs.

„A jog többrétegűsége” című, idén kiadott tanulmánykötetben megjelent cikk fontos adalék lehet ahhoz, hogy megértsük, az ítélkező bíróként egyébként egy percet sem dolgozó új kúriai elnök hogyan gondolkodik a bírói függetlenségről, a bírák szerepéről. Az alábbiakban megkísérlem röviden összefoglalni főbb állításait.

Érvényesülési zavarok

Varga Zs. jogtörténeti-jogfilozófiai fejtegetéssel indítja írását, a jogrendszerben fokozatosan megjelenő „anomáliákról” beszél, amelyek „a jog érvényesülésének zavarához” vezettek, legalábbis ahhoz a faék egyszerűségű állapothoz képest, amikor a bírónak még csak arról kellett döntenie, hogy egy konkrét tényállás – például rabszolga tulajdonba vétele pénzfizetés ellenében – megfelel-e a rá vonatkozó jogszabálynak.

Melyek ezek az anomáliák Varga Zs. szerint? Először is a jog absztrakciós szintjének növekedése – azaz a jogelvek, alapvető jogok és értékek megjelenése a tételes jogban. „Ezek esetenként már olyan elvont fogalmakat és az általuk takart elvont jogtárgyakat tartalmaztak, amelyek mindennapi jelentése is vitatható volt: emberi méltóság, önrendelkezés, tisztességes eljárás. Bármennyire provokatívnak tűnik, ez már jogi anomáliához vezetett.”

Másodsorban a kartális alkotmányok és az alkotmánybíráskodás elterjedése. „A kartális alkotmány már világosan hordozta a kötelező erő viszonylagossá tételét: a törvény kötelező, de van egy még kötelezőbb norma, az alkotmány-törvény. (…) Ennek folytán megkettőződött a törvény érvényességén nyugvó kötelező erőt biztosító intézményi akarat: már nem elegendő a parlamenti (demokratikusan legitimált) döntés, hanem erre irányuló indítvány esetén az alkotmánybírósági jóváhagyás is szükséges (ha ezt nem kezdeményezik, a törvény érvényessége mintegy függőben marad).”

Végül anomália az Európai Unió jogrendje is Varga Zs. szerint, amely az állami jog mellé/fölé épült, és legalábbis elbizonytalanította annak kizárólagos érvényesülését.

Túl sok értelmezés

Tanulmányának második részében az új kúriai elnök arról értekezik, hogy a 18. században élt amerikai államférfi, Alexander Hamilton megállapításával szemben a bírói hatalmi ág nem a legkevésbé veszélyes, hanem éppen hogy mind közül a legveszélyesebb. A fentebb taglalt „anomáliák” megjelenése ugyanis azt eredményezte, hogy a bírónak már értelmeznie kell a jogszabályokat, azokat össze kell vetnie a jogelvekkel, az alkotmánnyal vagy a nemzetközi joggal, ez a szabad jogértelmezés pedig végül „átcsap a szabad jogalakításba, az alkotmányozó hatalom elvonására az erre feljogosított választott testülettől”.

A bírói függetlenséget, a kényszer nélküli ítélkezést persze Varga Zs. is fontosnak, „történeti alkotmányunk vívmányának” nevezi, a parttalan értelmezési szabadságot viszont bírálja. „Eredetileg szó nem volt tehát teljes diszkrécióról, a törvények szabad, a bíró elképzelése szerinti önkényes értelmezéséről. Éppen ellenkezőleg a bíró dolga az volt, hogy felismerje a törvény őt kötelező értelmét, és arra alapítsa a döntését. (…) Ezt zavarta meg a posztmodern dekonstrukció, a fogalmi relativizmus, a szavak világos értelmének elveszítése, a jogrendszer további absztrahálása – jogelvek, alapjogok, értékek megjelenése.”

„Mindez végül oda vezetett, hogy a bíró függetlensége teljes értelmezési szabadsággá fajult” – írja Varga Zs., majd azokat a nemzetközi intézményeket kezdi kritizálni, amelyek tiltják a bírók jogértelmezési szabadságának korlátozását. Bírálja az EU Bíróságának ítéletét, amely a lengyel kormány által felállított fegyelmi bírósági rendszert nem minősítette függetlennek, és elítéli azokat a lengyel bírákat, akik az eljárást kezdeményezték. „Nehéz elképzelni, hogy a bírák függetlensége, a véleménynyilvánítás és a bírák gyülekezésének szabadsága olyan mértékben kiterjeszthető lenne, hogy az alkotmány vagy az állam törvényeinek, az alkotmányos intézmények legitimitásának vagy általában a többi bíróság függetlenségének kétségbe vonását is magában foglalná.”

Az újonnan megválasztott kúriai elnök ezután a magyar bíróságoknak is odaszúr, mert szerinte ítéleteikben keveset hivatkoznak az Alaptörvény azon passzusára, mely szerint „a bíróságoknak az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezniük, hogy azok – többek között – erkölcsös célt szolgálnak”. Hogy az „erkölcsös cél” kifejezés mégis alig szerepel a bírósági határozatok tárában, az „arra utal, hogy az Alaptörvény nem érvényesül kötelező normaként a bírói joggyakorlatban. Erősen kétséges, hogy a bírói függetlenség erre kiterjedne.”

Természetes korlátok

A befejező részben Varga Zs. András azt taglalja, milyen „természetes korlátokat” lehet szembeállítani a szerinte túlzott bírói függetlenséggel és értelmezési szabadsággal. Úgy látja, a bíróságok nem lehetnek függetlenek az alkotmánytól és a jogszabályoktól, és fontos korlát a jogegység követelménye is. A Kúriának a jogegység előmozdítására szolgáló jogosítványait épp egy közelmúltbeli törvénymódosítás erősítette meg, aligha kétséges, hogy Varga Zs. ezeket használni is fogja majd.

A bíró szerinte saját államától sem lehet független. Az Alaptörvény a bíróságoknak is kötelességévé teszi Magyarország alkotmányos önazonossága védelmét. „Hatályban lévő törvény alkalmazását általános hatáskörű bíróság az uniós jog kiterjesztő értelmezésével nem tagadhatja meg” – írja Varga Zs. Ha egy magyar jogszabály egyértelműen ütközne egy konkrét uniós jogi normával, akkor legfeljebb az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezheti a magyar bíróság, hiszen az uniós jogba ütközés Varga Zs. szerint maga után vonja, hogy a kérdéses jogszabály alaptörvény-ellenes is.

Végül a bíráknak a politikai tevékenységtől is tartózkodniuk kell. Varga Zs. úgy látja, e körben „a bírói tanácsokra és egyéb bírói szerveződésekre” is szükséges figyelni , ezeket a Velencei Bizottság sem követendő megoldásként említi. „A hazai szabályokat érdemes tehát újragondolni a bírói testületek szerepének furcsa félreértése, a bírói önigazgatás téveszméjének kiküszöbölése érdekében” – írja, mert a bírói függetlenséget a bírói önérdekvédelmi, „szakszervezeti” befolyással szemben is védeni kell.

Varga Zs. András pályájáról, és arról, hogyan fogadták elnökké választását a Kúrián, a Magyar Narancs e heti nyomtatott lapszámában hosszabb elemzést olvashatnak "Jobbról előzött" címmel. Az újságra itt lehet előfizetni.