Vidnyánszkyék február 1-től folytatnák az oktatást az SZFE-n

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. december 23.

Belpol

Úgy tűnik, továbbra sem tettek le arról, hogy érvénytelennek tekintsék a hallgatók őszi vizsgáit.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen jelenleg oktatás nem végezhető, az csak 2021. február 1-től, a szükséges feltételek fennállása esetén folytatható - közölte az SZFE-t fenntartó, Vidnyánszky Attila által vezetett kuratórium. 

Az egyetem vezetőinek szerdai közleményében az  olvasható, hogy az oktatás folytatását - lehetőség szerint - úgy kell megszervezni, hogy a tavaszi félév folyamán a 2020/2021-es tanév őszi félévének tanulmányi követelményei is teljesíthetők legyenek. Ebből az következik, hogy a kuratórium továbbra sem tekinti érvényesnek a jelenleg is zajló vizsgaidőszakban letett vizsgákat.

Az oktatás leállításáról szóló korábbi, novemberi fenntartói döntést az SZFE Hallgatói Önkormányzata a bíróságon megtámadta, a bíróság pedig azonnali jogvédelmet rendelt el az SZFE-s diákoknak. A kuratórium szerint azonban a bíróság végzése nem arról szól, hogy a fenntartó döntése jogszerűtlen volt. "A fenntartó és az SZFE vezetése megítélése alapján a jogi feltételek továbbra is, sőt, még határozottabban fennállnak az oktatás leállításáról" -írták.

Ez valószínűleg azt jelenti, hogy bár a hallgatók az azonnali jogvédelem miatt letehetik most a vizsgáikat, azokat csak akkor fogják elfogadni, ha a HÖK megnyeri a kuratórium elleni perét. Ha a kuratórium nyer, Vidnyánszkyék terve az, hogy a tavaszi félévben "bepótoltassák" az őszi követelményeket. 

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.