Visszavonta az MCC a volt munkásőr parancsnokság bontására kiírt közbeszerzést

  • narancs.hu
  • 2022. november 3.

Belpol

Nem indokolták meg a döntést. 

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány visszavonta az egykori Balassi Intézet (még korábban a munkásőr parancsnokság) épületének bontására kiírt közbeszerzést – írja a Napi.hu. A visszavonást nem indokolta meg az ajánlatkérő, közölte az MCC az uniós közbeszerzési közlönyben.

A kért munka meghatározása eredetileg úgy szólt, hogy az alapítvány tulajdonában álló, Budapest I. kerületében, a Somlói út, a Szent Sebestyén köz, valamint a Alsóhegy utcák által határolt területen található épületek (egykori Balassi Intézet épülete, a kollégium maga és kapcsolódó valamennyi melléképület, -építmény) bontási-, és munkatér határolási munkáinak a tervezése és kivitelezése, az érintett közművek kiváltása, illetve védelembe helyezése, továbbá az új épületegyüttes alapozási síkjáig történő föld kitermelése és elszállítása, valamint a közterület alá nyúló üreg tömedékelése. A közleményben annyit írnak, hogy az ajánlatkérő a tárgyi eljárás ajánlati felhívásának visszavonásáról határozott, amely körülményről tájékoztatást küldött valamennyi érdeklődő gazdasági szereplő részére.

A portál még augusztusban arról írt, hogy a mostani tulajdonos, az MCC nyílt közbeszerzésen keres vállalkozót a Gellért hegyen lévő épületének a bontására. Az Építészfórum.hu 2020 augusztusában írt arról, hogy akár 32 méteres párkánymagasságú új épületet is felhúzhat az egykori Balassi Intézet helyére az új tulajdonos – ez egy tízemeletes panelház magasságának felel meg. Az 1985-re elkészült tömb eredetileg a munkásőrség országos parancsnokságának és tisztképzőjének központjaként szolgált.

Kedden számoltunk be róla, hogy az MCC Brüsszelben nyit irodát. A fideszes elitképzővel foglalkozó cikkeinket itt olvashatja.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.