62 kilogrammnyi kábítószert foglaltak le a rendőrök Szegeden

  • narancs.hu
  • 2023. január 2.

Bűn

A drog feketepiaci értéke meghaladja a 367 millió forintot. 

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai mintegy 62 kilogrammnyi kábítószert találtak egy szegedi mélygarázsban parkoló autóban, a drog becsült értéke 367 millió forint; a bíróság az ügyben elrendelte egy férfi letartóztatását – közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

A KR NNI nemzetközi bűnözés elleni főosztályának szegedi osztálya a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal és a Készenléti Rendőrség bevetést támogató osztályával közösen december 29-én fogott el egy 47 éves szegedi férfit, aki – a gyanú szerint – a lakóhelyén különböző típusú kábítószerekkel látta el kiterjedt vásárlói körét.

A férfi elfogásakor egy nejlonzacskóból amfetamin és kokain került elő. A férfi zsebében volt egy – mint később kiderült – rendszám nélküli autó kulcsa, a járművet a rendőrök egy közeli társasház mélygarázsában találták meg egy rendőrkutya segítségével, tele kábítószerrel.

Az autóban három csomagban kokain, négy csomagban MDMA tabletta, nyolc csomagban amfetamin, míg 46 csomagban marihuána volt. A kokain és a tabletták egy-egy kilogrammot nyomtak, az amfetamin 8 kilogrammot, a növényi törmelék pedig több mint 50 kilogrammot. A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke meghaladja a 367 millió forintot. 

A nyomozók „vagyonvisszaszerzés keretén belül” a férfitől lefoglaltak három gépkocsit és húsz nagy értékű karórát, összesen 20 millió forint értékben. A KR NNI szegedi nyomozói a 47 éves férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, majd bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amit az ügyészség indítványára, a bíróság el is rendelt. A férfi a kábítószerbirtoklás tényét nem tagadta, az azzal való kereskedést viszont igen – közölték a police.hu oldalon.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."