Leszúrta volt élettársát egy jászladányi férfi

  • narancs.hu
  • 2023. január 2.

Bűn

A nő a helyszínen életét vesztette. Ő volt a nők elleni erőszak 2022-es évi egyik utolsó magyar áldozata.

Letartóztattak egy 35 éves férfit, aki a gyanú szerint megölte volt élettársát pénteken Jászladányban.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfőn azt közölte, hogy

J. József péntek este megjelent a nőnél, akivel szóváltásba keveredett. Megütötte a nőt, majd több helyen késsel megszúrta. A nő a helyszínen meghalt.

A helyi rendőrök a helyszínen elfogták a férfit, aki gyanúsítotti kihallgatása során beismerő vallomást tett. A nyomozók őrizetbe vették az elkövetőt, akinek a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A vármegyei rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt indított eljárást a jászladányi férfival szemben – olvasható a közleményben.

Frissítés

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség hétfőn azt közölte, hogy a férfi tavaly nyáron szabadult korábbi büntetéséből. Ekkor próbált ismét viszonyt kezdeni volt élettársával, de a nő a férfi erőszakos természete miatt ezt nem kívánta. A férfi nem tudta elfogadni a helyzetet.

Péntek este a férfi ismét megjelent a nő jászladányi családi házánál, és kérte őt, hogy engedje be, a nő azonban távozásra szólította fel. A férfi ingerült lett, benyomta a konyhába nyíló ablakot, és azon keresztül bemászott a házba. Egy 7 centiméter pengehosszúságú késsel többször megszúrta a nő arcát és felsőtestét. Ekkor a nő négy kiskorú gyermeke kimászott az ablakon és egy rokonhoz menekült.

A férfi a konyhában magához vett egy 25 centiméter pengehosszúságú kést, visszament a szobába és nyakon szúrta a nőt, aki a helyszínen meghalt.

A férfi a nő rokonainak sem volt hajlandó kinyitni az ajtót, a késsel a kezében azzal fenyegetőzött, hogy ha bemennek a házba, őket is leszúrja. Végül a rendőrség fogta el, miután sikerült betörni a ház bejárati ajtaját.

A főügyészség az indítványában hivatkozott arra, hogy az erőszakos cselekmények miatt többszörösen büntetett előéletű férfiról a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára figyelemmel is – 5-15 évig terjedő szabadságvesztés büntetés – megalapozottan feltételezhető, hogy az eljárásban szabadlábon hagyása esetén elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne. A főügyészség továbbá megalapozottnak látta a bűnismétlés veszélyét.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk