92 ezer forint helyett 92 ezer euró fizetést kapott, nem is akarta visszautalni

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 2.

Bűn

A Somogy megyei férfi mintegy 367-szor több pénzt kapott átmenetileg.

92 549 forint fizetés járt volna időarányosan a Somogy megyei férfinak, ám munkáltatója tévedésből 92 549 eurót küldött a bankszámlájára.

A kaposvári cégnél dolgozó átmenetileg szerencsés férfi azonban nem volt hajlandó az összeget visszautalni, a Somogy Vármegyei Főügyészség ezért vádat emelt ellene – írja a hvg.hu a főügyészség közleménye alapján.

A közlemény szerint a kaposvári cégnél dolgozó férfi munkaviszonya a próbaidő alatt megszűnt, időarányosan kapta volna a 92 ezer forintos fizetést, amely kiutalásához egy osztrák bankszámlát adott meg. A külföldi bankszámla miatt fordulhatott elő, hogy a munkáltató a fizetést euróban küldte. A cég gyorsan felismerte a hibát, felvette a kapcsolatot a férfival, és kérte az összeg visszautalását, a férfi azonban azt közölte, hogy nem fér hozzá a számlájához. Kiderült azonban, hogy a vádlott egy kaposvári bankautomatából nagyobb összegű készpénzt vett fel, majd 6 millió forintnak megfelelő eurót utalt át egy másik bankszámlára.

A Kaposvári Járási Ügyészség segítségével végül sikerült befagyasztani a vádlott osztrák bankszámláját, és intézkedtek, hogy a cég visszakapja a számlán található 28 millió forint értékű eurót.

A vádlott pénzbüntetésre, a kár megtérítésére számíthat, jogtalan elsajátítás miatt emeltek vádat ellene.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.