A szaúdi trónörökös 11 üzenetet váltott a Hasogdzsit meggyilkoló csoport vezetőjével

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2018. december 1.

Bűn

A CIA arra a következtetésre jutott, hogy a trónörökösnek köze volt a gyilkossághoz, de nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy Mohamed bin Szalmán utasítást adott a gyilkosságra. A Wall Street Journal munkatársai betekintést nyertek a CIA vizsgálatának titkosított anyagába.

Tizenegy üzenetet váltott Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös a Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságírót meggyilkoló csoport vezetőjével a bűncselekmény elkövetését megelőzően és röviddel utána – közölte szombaton a Wall Street Journal amerikai hírlap, amelynek munkatársai betekintést nyertek a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vizsgálatának titkosított anyagába.

A CIA információira hivatkozva a lap azt írta, hogy a trónörökös a 11 elektronikus üzenetet Szaúd al-Kahtaninak,  volt tanácsadójának küldte, aki a Hasogdzsi – értesülések szerint különös kegyetlenséggel történt – meggyilkolására, majd a bűncselekmény eltussolására Rijádból érkezett 15 fős csoportot irányította.

Az üzenetek tartalma egyelőre nem ismert.

A lap jelentése szerint Mohamed bin Szalmán tavaly augusztusban arról beszélt belső körének tagjaival, hogy ha Hasogdzsit nem is sikerülne visszacsábítani Szaúd-Arábiába, talán egy harmadik országba lehetne őt csalogatni. A WSJ nem tudta megerősíteni a CIA erre vonatkozó információját, de megjegyezte, illeszkedik a történtek láncolatába.

A vizsgálat alapján a CIA arra a következtetésre jutott, hogy a trónörökösnek köze volt a gyilkossághoz, amelyet vélhetően személyesen rendelt el.

Mindazonáltal a hírszerzés elismeri: nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy Mohamed bin Szalmán utasítást adott a gyilkosságra.

A szaúdi abszolút monarchiával szemben kritikus, 59 éves Hasogdzsit október 2-án gyilkolták meg hazája isztambuli főkonzulátusán, ahová a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokért ment. Az isztambuli főügyészség szerint Hasogdzsit előre kitervelt módon azonnal megfojtották, mihelyt belépett a külképviselet épületébe, holttestét a gyilkosságot követően feldarabolták, majd megsemmisítették. A gyilkosság napján 15 szaúdi állampolgár érkezett Rijádból Isztambulba, és aznap éjjel távoztak is.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.