A szomáliai kormányfő volt tanácsadójának fiát gyanúsítják a brit képviselő meggyilkolásával

  • narancs.hu
  • 2021. október 17.

Bűn

A rendőrség terrortámadásként kezeli David Amess megölését, amelynek "potenciálisan iszlamista szélsőséges motivációja lehet".

A szomáliai kormányfő volt tanácsadójának, Harbi Alu Kullanénak a fiát gyanúsítják David Amess brit konzervatív képviselő meggyilkolásával – írja a brit sajtóértesülésekre hivatkozva az MTI.

"Hatalmas megrázkódtatás. Sosem számítottam erre, a legvadabb rémálmaimban sem"– mondta Kullane a The Sunday Times című brit lapnak. Harbi Alu Kullane, elmondta, őt is kikérdezte a terrorelhárító rendőrség.

Bár a brit hatóságok nem hozták nyilvánosságra a gyanúsított nevét, aki pénteken választói fogadóóráján feltehetően halálra késelte David Amesst, de a brit sajtó úgy értesült, hogy Ali Harbi Ali szomáliai származású brit állampolgár az, akit őrizetbe vettek. A Sky News brit hírcsatorna értesülései szerint az őrizetbe vett férfi időpontot foglalt a politikus fogadóórájára, hogy beszélhessen vele.

Amesst egy templomban tartott választókerületi találkozón több késszúrással gyilkolták meg a Londontól mintegy 60 kilométerre fekvő Leigh-on-Sea-ben. A rendőrség terrortámadásként kezeli a gyilkosságot, amelynek "potenciálisan iszlamista szélsőséges motivációja lehet".

A gyanúsítottat gyilkosság alapos gyanújával vették őrizetbe, de egyelőre nem emeltek vádat ellene. A BBC brit közmédia úgy tudja, hogy a férfi korábban részt vett egy olyan kormányzati programban, amelynek célja a szélsőségesség elleni fellépés volt, de a hatóságok hivatalosan nem tekintették nyomon követendő fenyegetésnek.

A Szomáli Szervezetek Tanácsa, amely Egyesült Királyság-szerte együttműködik a szomáliai közösségekkel, elítélte a gyilkosságot, amelyet "demokratikus társadalmunk és értékeink arculcsapásának" nevezett.

 

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.