Agyonvertek egy 22 éves iráni nőt az erkölcsrendészek, mert nem jól hordta a kendőt

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 17.

Bűn

A rendőrség ma a temetésére gyülekezők közé lőtt. A 22 éves kurd Mahsa Amini a szélsőséges vallási elnyomás szimbóluma lett.

Pár napja, szeptember 13-án Mahsa Amini 22 éves, kurd származású lány Saqqezből utazott Teheránba a családjával, rokonlátogatóba. De a fővárosban megállította őket ellenőrzés céljából a botokkal felszerelt, rettegett iszlamista erkölcsrendészet. Nem voltak elégedettek a nő kendőjével, ezért a szemtanúk és a család beszámolója szerint berángatták a nőt egy furgonba, és agyba-főbe verték – írja a The Guardian. Úgy tudni, ekkor még magánál volt. Mikor pár órával később kórházba került, már agyhalott volt. Három napig volt kómában, az életéért küzdöttek, majd szeptember 16-án meghalt.

A rendőrség azt állítja, hogy szívrohamot kapott, de ezt senki nem hiszi el. Abból is látszik, hogy az ügy mennyire kellemetlen a vallási rezsimnek, hogy közzétettek egy videót, ami állításuk szerint azt bizonyítja, hogy a nő spontán omlott össze. A videó azonban látványosan összevágott és szereplője sem felismerhető.

Teheránban már tegnap spontán tüntetések törtek ki, egy videó tanúsága szerint többen azt skandálták, hogy "halál a diktátorra". A kórház környékén jelenleg is komoly a rendőri készültség.

Szombaton a békésen tüntető, diktatúraellenes jelszavakat is hangoztató tömegbe belelőtt az iráni rendőrség Saqqez városában. Úgy tudni, a biztonsági szervek arra kényszerítették a családot, hogy szertartás nélkül tartsák meg a temetést, hogy elkerüljék a feszültséget. A figyelmeztetések ellenére viszont több száz ember gyűlt össze Amini szülővárosában a temetésre. A lövöldözést követően az áldozatokról egyelőre még nem érkeztek megbízható hírek.

Kurd civil társadalmi szervezetek általános sztrájkra szólítottak fel egész Kurdisztánban.

 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.