Budapesti strandon fogták el az FBI által körözött injekciós rablót

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 18.

Bűn

A kettős, magyar-román állampolgárságú férfit 2007 óta hiába keresték a hatóságok. 10 ezer dolláros pénzjutalmat ajánlottak fel a nyomravezetőnek.

Budapesten fogtak el egy 36 éves magyar-román kettős állampolgárságú férfit, akit azért keresett az FBI, mert a gyanú szerint 2007-ben társaival vírus befecskendezésével zsarolt egy párt az Egyesült Államokban – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.

A gyanú szerint a rablóbanda a nőt és élettársát megkötözte, késsel és egy pisztollyal sakkban tartotta őket, majd befecskendezett nekik egy olyan szert, amelyről azt állították, hogy halálos vírus. Az ellenanyag átadását nagy összeghez kötötték. A sértettek számlavezető bankfiókjai azonban – korábbi hasonló esetekből tanulva – az atipikus átutalások teljesítését megtagadták. Ekkor az elkövetők altatót itattak a sértettekkel, és az autójukkal elmenekültek.

Az elkövetőket azonosították, majd az FBI kérésére a New Haven-i bíróság 2012-ben nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellenük. Az NNI közleménye szerint a most elfogott Stefan Alexandru B.-t az FBI az egyik legveszélyesebb bűnözőként kereste. A szövetségi nyomozók 10 ezer dolláros pénzjutalmat is felajánlottak a nyomravezetőnek. A kettős, magyar-román állampolgárságú férfit azonban 2007 óta hiába keresték a hatóságok.

Az ügyben akkor következett be fordulat, amikor a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói olyan információhoz jutottak, hogy a szökevény feltehetően Magyarországon tartózkodik. A borsodi rendőrök a férfi elfogására az NNI célkörözési osztályának segítségét kérték, a rajtaütés kedden történt. A körözött férfi egy budapesti strandról távozott, amikor elfogták, majd előállították.

Stefan Alexandru B.-t őrizetbe vették, kiadásáról a bíróság dönt.

(MTI)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.