Hableány-tragédia: fellebbezett az ügyészség

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. október 28.

Bűn

Továbbra is indokolt a hajóskapitány letartóztatása.

Bejelentette fellebbezését az ügyészség a Viking Sigyn szállodahajó kapitányának bűnügyi felügyelet alá helyezése ügyében – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel. Hozzátette: az úgynevezett Hableány-ügyben az ügyészség november végéig vádat emel.

A bíróság megszüntette a gyanúsított letartóztatását és bűnügyi felügyeletét rendelte el. Ezért a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a döntés ellen – a letartóztatás fenntartása érdekében – fellebbezést jelentett be. A fellebbezés a szabadlábra helyezésre nézve halasztó hatállyal bír – tették hozzá.

Az ügyészség álláspontja szerint a korábban november 30-ig meghosszabbított letartóztatás továbbra is indokolt, a szökés-elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye csak ily módon zárható ki.

A 36 rendbeli bűncselekménynek kiemelt a tárgyi súlya – figyelemmel arra is, hogy Magyarország modern közlekedési történetének egyik legsúlyosabb, halálos áldozatokat követelő közlekedési balesetéről van szó –, és mivel Ukrajna nem adja ki állampolgárait más államnak, a szökés-elrejtőzés veszélye továbbra is nagy – emelte ki az ügyészség.

Emellett a korábbi – bizonyítottan megtörtént – üzenetváltásokból arra lehet következtetni, hogy fennáll a gyanúsítottal szakmai és baráti viszonyban álló tanúk befolyásolásának a veszélye – tették hozzá.

Május 29-én süllyedt el a Hableány sétahajó Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreai turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták a hatóságok, egyet még keresnek.

Az ukrán kapitányt, Jurij C.-t a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésével és más bűncselekménnyel gyanúsította meg a nyomozó hatóság.

A Fővárosi Törvényszék múlt pénteken azt közölte: a Budai Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen megszüntette a Viking Sigyn ukrán kapitányának letartóztatását, és kényszerintézkedésként elrendelte, hogy bűnügyi felügyeletét a mozgását nyomon követő technikai eszközzel végezzék. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes sajtószóvivője már aznap jelezte az MTI megkeresésére, hogy biztosan fellebbeznek.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.