Magyarország már most Európa vezető államai közé tartozik… ami az emberkereskedelem áldozatainak számát illeti

  • narancs.hu
  • 2018. július 29.

Bűn

A további éllovasok: Románia, Bulgária, Lengyelország és Hollandia.

Holnap van az emberkereskedelem elleni küzdelem világnapja, melynek alkalmából az UNICEF és az Emberkereskedelem Elleni Ügynökségek Közötti Együttműködési Csoport (ICAT) közös jelentést adott ki a témában. Az adatokból kiderül, hogy a globális emberkereskedelem azonosított áldozatainak 28 százaléka gyermek – írja az MTI. Ez az arány  a fekete-afrikai, közép-amerikai és karibi térségben 62–64 százalék között mozog.

„Az emberkereskedelem nagyon is valóságos fenyegetés több millió gyermek számára a világon. Főleg azok érintettek, akik arra kényszerültek, hogy megfelelő védelem nélkül elhagyják otthonukat és közösségüket – mondta Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója. – Ezeknek a gyerekeknek arra van szükségük, hogy a kormányok sürgősen cselekedjenek és megvédjék őket" – tette hozzá. A jelentést készítő két szervezet szerint a gyermek áldozatok valós száma nagyobb lehet a jelenlegi adatoknál, mert a gyermekeket ritkán tudják azonosítani, mivel többségük a kereskedőktől, illetve a segítségnyújtás elutasításától való félelmében, ismeretek hiányában vagy a hatóságokkal szembeni bizalmatlanság okán nem mer segítséget kérni.

A jelentés rámutat arra is, hogy a gyermekkereskedelem áldozatai gyakran hátrányos helyzetű családokból származnak, közöttük számos roma származású, illetve olyan gyerek található, aki gyermekvédelmi intézményben vagy javítóintézetben nevelkedett. A gyermekkereskedelem jelentősebb arányban fordul elő az ország szegényebb területein és közösségeiben. Az Európai Bizottság emberkereskedelemről szóló 2016-os jelentése szerint 2013–2014-ben az uniós tagállamok közül Romániában, Bulgáriában, Hollandiában, Magyarországon és Lengyelországban volt a legmagasabb az emberkereskedelem áldozatainak száma.

Az UNICEF és az ICAT további kormányzati intézkedéseket és határokon átívelő megoldásokat sürget a gyerekek biztonsága megőrzéséért. Ezek közé tartozik a biztonságos és legális migrációs útvonalak bővítése, ahol a gyermekek a családjukkal tarthatnak, illetve a családegyesítést gátló törvényi akadályok feloldása.

Kép forrása: Reuters/Marko Djurica

 


Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.