Színház

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Pass Andrea: Itt, ott és mindenhol

Kritika

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Kimondva vagy kimondatlan közös szándékuk, hogy az alkotók a generációk közötti kölcsönös idegenkedést a megértés irányába mozdítsák. Ebbe a sorba illeszkedik ez a darab is, amelyet maga a szerző állított színpadra.

Adva van négy, krónikus pályakezdésben rekedt színházi ember, akik évek óta próbálnak összehozni egy filmet budapesti köztereken, magánlakásokban és akváriumokban. A készülő film négy, szekrény mélyén felejtett, selejtes báb történetét meséli el, akik valami nagyon fontos okból SpongyaBobot keresik. A fiatalok és a félresikerült, félig kész bábuk megoldáskereső sztorija egyaránt klipszerű, mondhatni tiktoknyi jeleneteken keresztül pereg: az emberek a személyes világuk alakjaival és jelenségeivel, a bábok az embervilágra hajazó bábvilág jellegzetes figuráival találkoznak. A két történet nem csupán áthallásos, de bizonyos pontokon egymásba is folyik: az is megesik, hogy a szivacsfigurák SpongyaBob helyett az ifjú színművészek egyik egyetemi tanárába botlanak. Végül SpongyaBob nem lesz meg, és a film sem készül el.

Az előadás, a szereplői és a zene egymáshoz kapcsolódó közeget alkotnak: résztvevői a színészek mellett az általuk hallgatott zenekarok zenéi, zenészei, egy színpadmester és a Pass Andrea vezette Dante Casino fiataljai. Ez a közeg messze túlmutat egyetlen generáción. A civilek színpadi szereplését megszokhattuk (vagy éppen sosem szokjuk meg) a többi közt a TÁP Színház egyes produkcióiban. Az idegrendszert borzolóan hamis és finomabban hamiskás hangok itt is megjelennek az előadásban. A színház-pedagógia egyik alapvetése, hogy saját életének képviselőjeként bárki képes érvényesen megszólalni a színpadon. Pass Andrea megoldja, hogy a civil hangokat ne röhögjük ki, az viszont egyáltalán nem biztos, hogy ezek a szereplések – ha valaki nem ismeri a résztvevőket – javára válnak az előadásnak. Az egyetlen kivétel Szendrői Csaba, az Elefánt zenekar frontembere, akinek csendes, bölcs nyugalma – jól hallható civilsége mellett is – a produkció egyik legtisztább és legszebb jelenetét eredményezi Podlovics Laurával. Mivel a fiatal színészek is a maguk életével, de legalábbis a pályakezdő előadóművészek helyzetében szerepelnek, kérdés, hogy ez a speciális szituáció mennyire érdekes, és az adott korosztály sajátos jelrendszere mennyire érthető mások számára.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.

A hírnévre vigyázni kell

Akár 80 millió forintot is ki kell saját zsebből fizetnie két Csongrád-Csanád megyei szakszervezeti vezetőnek, ha az ellenük indított perekben a makói gumigyárnak ad igazat a bíróság. A Continental gumiipari óriás az autógyártás válsága miatt jó ideje próbál spórolni a költségein.

„Nem kell olyannak lenni, mint a többiek”

Negyedszázadon át vett részt az idén 35 éves, a rendszerváltással egyidős iskola munkájában, amely a maga 900 diákjával a legnagyobb hazai zsidó közösség is. Intézményépítésről, identitásról, elitizmusról, szakmai döntésekről és fejlődési pályákról beszélgettünk vele.