Kimondva vagy kimondatlan közös szándékuk, hogy az alkotók a generációk közötti kölcsönös idegenkedést a megértés irányába mozdítsák. Ebbe a sorba illeszkedik ez a darab is, amelyet maga a szerző állított színpadra.
Adva van négy, krónikus pályakezdésben rekedt színházi ember, akik évek óta próbálnak összehozni egy filmet budapesti köztereken, magánlakásokban és akváriumokban. A készülő film négy, szekrény mélyén felejtett, selejtes báb történetét meséli el, akik valami nagyon fontos okból SpongyaBobot keresik. A fiatalok és a félresikerült, félig kész bábuk megoldáskereső sztorija egyaránt klipszerű, mondhatni tiktoknyi jeleneteken keresztül pereg: az emberek a személyes világuk alakjaival és jelenségeivel, a bábok az embervilágra hajazó bábvilág jellegzetes figuráival találkoznak. A két történet nem csupán áthallásos, de bizonyos pontokon egymásba is folyik: az is megesik, hogy a szivacsfigurák SpongyaBob helyett az ifjú színművészek egyik egyetemi tanárába botlanak. Végül SpongyaBob nem lesz meg, és a film sem készül el.
Az előadás, a szereplői és a zene egymáshoz kapcsolódó közeget alkotnak: résztvevői a színészek mellett az általuk hallgatott zenekarok zenéi, zenészei, egy színpadmester és a Pass Andrea vezette Dante Casino fiataljai. Ez a közeg messze túlmutat egyetlen generáción. A civilek színpadi szereplését megszokhattuk (vagy éppen sosem szokjuk meg) a többi közt a TÁP Színház egyes produkcióiban. Az idegrendszert borzolóan hamis és finomabban hamiskás hangok itt is megjelennek az előadásban. A színház-pedagógia egyik alapvetése, hogy saját életének képviselőjeként bárki képes érvényesen megszólalni a színpadon. Pass Andrea megoldja, hogy a civil hangokat ne röhögjük ki, az viszont egyáltalán nem biztos, hogy ezek a szereplések – ha valaki nem ismeri a résztvevőket – javára válnak az előadásnak. Az egyetlen kivétel Szendrői Csaba, az Elefánt zenekar frontembere, akinek csendes, bölcs nyugalma – jól hallható civilsége mellett is – a produkció egyik legtisztább és legszebb jelenetét eredményezi Podlovics Laurával. Mivel a fiatal színészek is a maguk életével, de legalábbis a pályakezdő előadóművészek helyzetében szerepelnek, kérdés, hogy ez a speciális szituáció mennyire érdekes, és az adott korosztály sajátos jelrendszere mennyire érthető mások számára.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
