Felpofozták a Fidelitas hazaárulózó régióvezetőjét egy DK-s fórumon

  • narancs.hu
  • 2017. október 28.

Bűn

A molinóharcos Beke Zoltánt ütötték meg.

Pénteken lakossági fórumot tartott egy pécsi művelődési házban a Demokratikus Koalíció alelnöke, Niedermüller Péter. A pécsi önkormányzat lapja, a PécsMa.hu beszámolója szerint az eseményen megjelent Beke Zoltán, a Fidelitas dél-dunántúli régiójának igazgatója is, aki társával együtt egyszer csak felállt a hátsó sorban, és kifeszített egy molinót, amelyen ez állt: „Hazaáruló! Szégyelld magad!”

Bekéék akcióján annyira kiakadt egy idős férfi, hogy kisebb dulakodás után lekevert egy jókora pofont a fiatal politikusnak. A verekedő férfit ezután kivezették a teremből, a DK-s politikusok pedig elhatárolódtak az erőszaktól. Niedermüller Péter a néhány tucat érdeklődőnek azt mondta: „Én megértem az urat, hogy dühös lett, de én azt gondolom, hogy nem fogjuk tudni ezt megoldani. Le lehet állni verekedni, de én nem szeretnék verekedni. Nem fogunk ötről a hatra jutni, ha egymásnak esünk. Erre várnak, és így ki fogjuk készíteni magunkat.”

A Fidelitas fiatal politikusa ezek után elmondta, hogy ők csak éltek a véleménynyilvánítás szabadságával, a reakciókra nem voltak felkészülve. A pécsi Fidelitas Facebook-oldalán a helyi szervezet már keményebben fogalmaz: „A Demokratikus Koalíció ismét bebizonyította, hogy a vér nem válik vízzé, dolgozik még a bolsi tempó!”

Beke Zoltánnak és a helyi Fidelitasnak nem ez volt az első tiltakozó akciója nyilvános eseményeken, nemrég az Együtt alelnökének, Berkecz Balázsnak üzentek a pécsi közgyűlésen egy „Komcsi Berkecz hazudsz” feliratú molinóval.

A Mecsek legalja – Pécs újra válságban

Gyámság alá került Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere, aki fölé, fittyet hányva az önkormányzatiság elvének, egy, a város országgyűlési képviselői által vezetett testületet helyeztek. A néhány év alatt tízmilliárdos nagyságrendű adósságot felhalmozó városra fájdalmas válságmenedzselés vár. Az ellenzék profitálhatna ebből – ha képes lenne az egységes fellépésre.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.