Fenyegető üzenetet küldtek Jámbor Andrásnak

  • narancs.hu
  • 2023. július 12.

Bűn

A Szikra alapítója szerint ez a Fidesz által indított lejáratókampány következménye. Kocsis Máté szerint a Szikra importálta az erőszakot a magyar politikába.

„Szóval te nem követtél el semmit? Nem elég, hogy a magyar parlamentben ülsz beteg pedofil állat létedre?” – így kezdődik az a kézzel, végig nagybetűkkel írt levél, amelyet Jámbor András országgyűlési képviselő, a Szikra Mozgalom alapítója kapott. 

A Betyárok aláírással ellátott  üzenet írója többes szám első személyben beszél. Kilátásba helyezi, gondoskodnak róla, hogy a címzett „a felszín alá” kerüljön, hamarosan „randa vége” lesz, már közel járnak hozzá.

A levélpapír nyomtatott és régebbi, mert fejlécén „Simon Peresznek, izrael elnökének” (hivatali ideje: 2007–2014) címzett üzenet olvasható.  

Az ellenzéki politikus a levél fotóját a Facebookon, posztjának kommentjében tette közzé.

Maga a bejegyzés arról szól, hogy a képviselő feljelentést tesz a fenyegetés miatt. 

Jámbor András szerint az üzenetnek köze van „ahhoz a lejáratókampányhoz, amit a Fidesz és médiája” folytat ellene és a Szikra közössége ellen. Mint írja, őt és mozgalmát egy olyan erőszakos bűncselekménybe akarják belekeverni, amelyről a rendőrség és az ügyészség kimondta, nincs közük hozzá, és egyetlen tagjuk ellen sem nyomoznak. 

Jámbor posztja nagyrészt Kocsis Mátéhoz, a Fidesz frakcióvezetőjéhez szól: többek közt arra szólítja fel, ne terjesszen róla hamis információkat, ne uszítson erőszakra, ne szítson gyűlöletet.

A megfenyegetett képviselő azt is írja, a Szikra tovább folytatja a politizálást úgy, ahogy eddig:  „a Szikrával harcolni fogunk a bajbajutottakért, ahogy tettük ezt a feltöltőkártyás áramfogyasztók esetében is. Egyedül mi tartottuk fontosnak, hogy ezeknek az embereknek kárpótlást és tisztességes elszámolást követeljünk ki, miután az elhibázott és átgondolatlan rezsiemeléssel a kormány kilátástalan helyzetbe sodorta őket. A Szikrával továbbra is segíteni fogunk a saját pénzünkből, hogy az emberek spórolhassanak az energiaszámlájukon – ahogyan azt most is tesszük Józsefvárosban és Ferencvárosban az energiahatékonysági támogatási programunkkal.”

 

A posztra szintén a Facebookon reagált Kocsi Máté, előrebocsátva, hogy a fenyegetés bűncselekmény, ki kell vizsgálni. Aztán így folytatja:

„András! Valójában min csodálkozol? A te hazai és külföldi elvtársaid, radikális szélsőbaloldaliak magyar embereket vertek félholtra Budapest utcáin. Igen, te importáltad hosszú idő után a magyar politikába az erőszakot. Meg a bolsevik-kommunista meggyőződésed. Az osztrák sajtó már azt is feltárta, hol volt Ausztriában a fészke annak a radikális antifa csoportnak, melynek mozgalmad tagjai is aktív résztvevői voltak. A tavaszi szélsőbaloldali vérengzések után azt is tudta minden józanul gondolkodó ember, hogy ebből baj lesz. Ugyanis az erőszak erőszakot szül. Aki az erőszak eszközéhez nyúl, az maga is könnyen az áldozatává válik. Sokan megmondták előre, így is lett, és ez rossz irány. A teljesség igénye nélkül: ti voltatok azok, akik erőszakkal eltorlaszoltatok vállalkozásokat, erőszakkal közhivatalokat foglaltok el (munkaidőben), a te barátaid fenyegették lámpavasra akasztással a jobboldali embereket, és fantáziáltak arról, hogy vérnek kellene folynia Budapest utcáin. Akkor hallgattál és csak vigyorogtál. Tetszett neked. Most pedig megszeppentél, mert valaki veled csinálja, téged fenyegetnek. Elárulom neked, mindkét eset bűn. Igen, te nem csak áldozata vagy az erőszaknak, hanem elkövetője is. És importőre. Mégis min csodálkozol?” – írta a frakcióvezető. 

Kocsis állításaira Jámbor kommentben válaszolt, itt lehet elolvasni:

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.