Három nő jelentkezett a rendőrségen a krefeldi állatkerti tűzeset okozása miatt

  • narancs.hu
  • 2020. január 2.

Bűn

Több mint 30 állat pusztult el a majomházban, amelyet kívánságlámpások lobbanthattak lángra.

Három nő ellen indult vizsgálat az újévkor Krefeld állatkertjében pusztító tűzvész miatt, az önként jelentkező nők kínai kívánságlámpásokat eregettek szilveszterkor, vélhetőleg attól lobbant lángra a majomház – írja az MTI.

A tűzben a krefeldi állatkert majomháza teljes egészében leégett, több mint harminc állat pusztult el, köztük csimpánzok, orángutánok és két idősebb gorilla is.

A tűzeset előtt röviddel a helyiek repülő lámpásokat láttak a környéken, az állatkert parkolójában pedig három ilyen, a tűzveszély miatt Németországban is tiltott eszközre bukkantak rendőrök – közölték egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

A sajtótájékoztató után három nő, egy hatvanéves anya és felnőtt lányai önként jelentkeztek a rendőrségen. Vallomásuk nyomán vizsgálat indult ellenük gondatlan tűzokozásért. A bűncselekmény miatt akár öt év szabadságvesztéssel sújthatják az elkövetőket.

A helyi bűnügyi rendőrség vezetője, Gerd Hoppmann elmondta, hogy a nők öt lámpást rendeltek interneten, és azt állították, nem tudták, hogy Németországban illegális a használatuk. A termékek csomagolásán sem hívta fel semmi a figyelmet, hogy tilos lenne használni őket Németországban.

Hoppmann hozzáfűzte, hogy a nők "teljesen normális emberek" benyomását keltették benne, akik "okosnak és készségesnek tűntek", és szerinte bátor dolog volt tőlük, hogy jelentkeztek, és megkímélték a hatóságokat egy bonyolult nyomozástól. Mint megjegyezte, a nők félnek tőle, hogy megtorlás éri őket.

A kínai eredetű kívánságlámpások forgalmazása és használata Németország legtöbb tartományában 2009 óta tilos. A nyílt lánggal működő kis hőlégballonok útja a felemelkedés után teljességgel ellenőrizhetetlen, és repülés közben bármikor gyúlékony anyagba – így épületek tetőszerkezetébe – ütközhetnek és tüzet okozhatnak.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.