Harvey Weinstein tagad: ő soha senkivel beleegyezés nélkül nem létesített szexuális kapcsolatot

  • narancs.hu
  • 2018. június 5.

Bűn

Ügyvédje megpróbálja elérni, hogy ejtsék az ügyet még az előtt, hogy tárgyalásra kerülne.

A bukott filmmogul először jelent meg a testület előtt az után, hogy a vádesküdtszék múlt héten hivatalosan is vádat emelt ellene két nő sérelmére elkövetett szexuális zaklatás, erőszakos nemi közösülés, szexuális bántalmazás és más bűncselekmények miatt.
A 66 éves filmproducer május 25-én feladta magát a New Yorki rendőrségen. Még aznap egymillió dollár óvadék ellenében szabadon engedték, de elektronikus nyomkövetőt kell viselnie és nem hagyhatja el New York és Connecticut államot.
Kedden anélkül hagyta el a bíróság épületét, hogy újságíróknak nyilatkozott volna. Ügyvédje, Benjamin Brafman megerősítetté, hogy ügyfele ártatlannak vallotta magát.

"Weinstein úr tagadja a bűncselekmények elkövetését. Soha senkivel nem bocsátkozott olyan szexuális aktusba, amely nem közös megegyezéssel történt"

– mondta Brafman újságíróknak.
"A nemi erőszak egy elítélendő bűncselekmény. De ugyanúgy elítélendő az, hogy ha valakit hamisan vádolnak nemi erőszakkal. Véleménye szerint őt hamisan vádolják erőszakos nemi közösüléssel" - hangoztatta az ügyvéd. 
Brafman "a legnagyobb mértékben védhetőnek" nevezte az ügyet azon bizonyítékok alapján, amelyeket a vádiratból megismertek. 
"Megkezdtük harcunkat" – hangsúlyozta az ügyvéd, hozzátéve, hogy megpróbálja elérni az ügyészeknél, hogy ejtsék az ügyet. "Ha sikeresek leszünk, valószínűleg nem lesz tárgyalás".
Tavaly október óta, amikor a The New York Times és a The New Yorker amerikai napilapok feltárták a producer zaklatási ügyeit, több mint 70 nő – köztük Salma Hayek, Ashley Judd, Rose McGowan és Gwyneth Paltrow – vádolta meg a Miramax filmstúdió és a Weinstein-vállalat társalapítóját nemi erőszakkal, szexuális zaklatással.
Weinstein helytelen szexuális viselkedését elismerte, de következetesen tagadja, hogy valaha közös megegyezés nélküli nemi aktusban vett volna részt.
A botrány kirobbanása után Harvey Weinsteint eltávolították a cég éléről, az amerikai filmakadémia pedig megvonta tőle a tagságot. A bukott filmmogul ellen New York mellett Los Angelesben és Londonban is rendőrségi vizsgálat folyik a bejelentések alapján.
Az ügyészség a vádiratban nem nevezte meg az áldozatokat, amerikai sajtóértesülések szerint az egyik sértett Lucia Evans, akit kezdő színésznőként 2004-ben a filmmogul orális szexre kényszerített. Evans az első nők között volt, akik az újságíróknak feltárták ügyüket.
Ha bírósági tárgyaláson az esküdtszék Weinsteint bűnösnek találja, 5 évtől 25 évig terjedő börtönbüntetést szabhat ki rá a bíró. Az illetékes bíró szeptember végére rendelte vissza a feleket.

Az ügyről írt korábbi írásunkat itt találják:

A dívány alkonya

A független filmek bajnokáról, Hollywood királycsinálójáról, Obama és Hillary bőkezű támogatójáról, a 81 Oscarral büszkélkedő szuperproducerről a New York Times írta meg először, ami Hollywoodban már rég nyílt titkoknak számított: Harvey Weinstein a kilencvenes évektől egészen mostanáig szexuális ragadozóként viselkedett nők tucatjaival. A vádak a zaklatástól a nemi erőszakig terjednek.

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.