Hat év után hozott elsőfokú ítéletet a bíróság a Magyar Nemzeti Arcvonal ügyében

  • narancs.hu
  • 2022. június 13.

Bűn

Lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt találták bűnösnek a vádlottakat.

Első fokon elmarasztalta a bíróság a Magyar Nemzeti Arcvonal elnevezésű szervezetet érintő ügy nyolc vádlottját. Hárman végrehajtandó szabadságvesztést, négyen felfüggesztett börtönbüntetést, egyikük pedig pénzbüntetést kapott.

A vádhatóság felidézte: a rendőrök 2016 őszén, "a szélsőséges politikai nézeteket valló szervezetet érintő szervezett akciók és házkutatások során lőfegyvereket, lőszert és robbanóanyagot is találtak". A Fővárosi Főügyészség az ügyben a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróságra nyújtott be vádiratot nyolc ember ellen.

A vádirat szerint az ügy hét vádlottja a lakóhelyén lőfegyvereket, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert tartott engedély nélkül, nyolcadik társuk pedig engedélyköteles lőfegyverek illegális megvásárlásában működött közre.

A rendőrség a Terrorelhárítási Központ közreműködésével 2016 őszén Jászberényben, Galgagután és Bőnyben tartott házkutatást. Több mint harminc lőfegyvert, több ezer lőszert, lőfegyverdarabot, valamint az egyik vádlottnál csaknem egykilónyi robbanóanyagot találtak és foglaltak le.

A vádirat szerint a vádlottak közül ketten népcsoportok elleni aktív gyűlölet keltésére alkalmas írások publikálásában működtek közre. "A szélsőséges politikai nézeteket valló Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet a hozzá köthető internetes oldalakon 2015-ben és 2016-ban több migráns- és zsidóellenes cikket tett közzé, amiben az említett két vádlott közreműködött" – közölte az ügyészség. Hozzátették, a nagy nyilvánosság előtt közzétett írások alkalmasak voltak arra, hogy az írások olvasókban gyűlölet keltsenek.

A bíróság elsőfokú ítéletében hét vádlottat lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettében, közülük kettőt emellett robbanóanyaggal, illetve robbantószerrel visszaélés bűntettében mondott ki bűnösnek. A gyűlöletkeltő írások közzétételében közreműködő két vádlottat – egyiküket lőszerrel visszaélés mellett – közösség elleni uszítás bűntettében is bűnösnek találta a bíróság. Ez alapján három vádlottat végrehajtandó, négy vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre, nyolcadik társukat pedig pénzbüntetésre ítélték.

A Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a három letöltendő börtönbüntetésre ítélt vádlott mindegyikét 2 év 6 hónap szabadságvesztéssel sújtották. Egy vádlott 7 hónap, kettő 1-1 év, egyik vádlottársuk 1 év 3 hónap felfüggesztett szabadságvesztést kapott. A nyolcadik vádlottra 360 ezer forint pénzbüntetést szabtak ki.

A főügyészség a büntetések súlyosításért fellebbezett.

(MTI)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk