Idős pár holttestét találták meg a saját teraszukon, emberölés miatt nyomoznak

  • narancs.hu
  • 2022. október 11.

Bűn

A tragédia Révfülöpön történt, a férfi megölte feleségét, majd önmagával is végzett.

Holtan találtak egy idős házaspárt ma reggel 8 óra körül a révfülöpi házuk teraszán – írja a Police.hu.

A 24.hu megkeresésére Máté Alexandra, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az üggyel kapcsolatban azt mondta, hogy a férfi 76, a nő pedig 74 éves volt.

A szóvivő a lapnak hozzátette: a rendőrség emberölés gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ügyben, és a helyszíni szemle jelenleg is tart.

FRISSÍTÉS:

A 24.hu a veszprém megyei szóvivőtől újabb információt kapott a tragédiáról, Máté Alexandra a lapnak azt mondta, hogy a 76 éves férfi megfojtotta a 74 éves feleségét, majd végzett saját magával is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.