Ingyenesen hívható telefonszámon bejelentést lehet tenni az illegálisan árult Elf Barról

  • narancs.hu
  • 2022. július 8.

Bűn

Több módon a szülők és a gyerekek figyelmét is felhívják a használat veszélyeire.

Eddig 30 ezer darab illegális Elf Bart foglalt le közös akciókban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH). Utóbbi már 165 millió forint bírságot is kiszabott az illegális termék ügyében – közölte a szervezet elnöke.

Az Elf Bar használat elleni küzdelem jegyében elindították a 1828-as ingyenesen hívható tájékoztató és bejelentő zöld számot is, amelyen keresztül akár bárki névtelenül is információt közölhet, ha valahol illegális termékértékesítésről szerez tudomást – tette hozzá Biró Marcell.

"Az Elf Bar látszólag veszélytelen. Nincs kellemetlen illata, trendi, gyerekjátékra emlékeztető színes kiszerelése van, és a dobozán feltüntetett gyümölcsök azt a benyomást keltik, mintha valami egészséges dolog lenne. A gyártók leplezetlenül az egészen kicsi, 10–14 éves tinédzsereket célozzák meg ezzel" – magyarázta Biró, aki levélben fordult a megyei jogú városok polgármestereihez, a közterület-felügyelet segítségét kérve, hogy vegyenek részt a közterületi Elf Bar árusítás felszámolásában.

Korábbi cikkünkben megírtuk, mi a baj az Elf Barral, és mit kellene tenni, hogy többet tudjunk róla.

Az SZTFH-elnök mindemellett felkérte a Facebookot és Google-t, illetve a Magyarország területén működő futárcégeket, hogy ne vegyenek részt az illegális termékek reklámozásában, forgalmazásában.

Elmondta, 

több mint 1 millió szülő kapott figyelemfelhívó tájékoztatást a gyermekekre leselkedő veszélyről a KRÉTA rendszeren keresztül.

"Az iskolaszünet alatt tartandó Erzsébet-táborokban közel 30 ezer gyermek figyelmét szeretnénk felhívni az Elf Bar okozta veszélyekre, továbbá a szeptemberi iskolakezdést követően több mint 3500 iskolában, külön osztályfőnöki óra keretében hívjuk fel a figyelmet az ártalmas dohánytermékek fogyasztásának veszélyeire" – közölte a hatóság elnöke.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.