Járatos buszon utaztatták a pénzt az illegális valutaváltók

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 8.

Bűn

A Népligetben ért véget a bankók kirándulása.

Menetrend szerinti buszjárat sofőrjével szállíttatott tízmilliós nagyságrendben forintot és eurót Budapest és Lenti között az a két illegális pénzváltó, akiket a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi alosztályának nyomozói értek tetten – közölte a police.hu oldalon kedden a zalai rendőr-főkapitányság az MTI beszámolója szerint.

A két férfira, akik éveken keresztül végeztek valutaváltást engedély, bejelentés és pénztár használata nélkül, két helyszínen csaptak le hétfőn. Az 55 éves Cs. Zoltán nagyjából heti rendszerességgel küldött Lentiből, egy távolsági busszal eurót Budapestre egy 48 éves egyiptomi férfinak, aki az átváltott valutát ugyancsak a busszal küldte vissza. A rendőrök a budapesti Népligetben akkor érték tetten a külföldit, amikor a neki küldött – 60 ezer eurót tartalmazó – csomagot átvette a buszsofőrtől, az annak megfelelő összegű forintot pedig átadta.

Az egyiptomi férfinél lévő, 46 millió forintnak megfelelő készpénzt, valamint a Lentiben élő társánál talált, 13 millió forintot érő valutát lefoglalták.

A nyomozók mindkét elkövetőt elfogták, majd kihallgatták őket jogosulatlan pénzügyi tevékenység elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A férfiakat bűnügyi őrizetbe vették, illetve kezdeményezték a letartóztatásukat.

(Címlapkép forrása: police.hu)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A politikai kötődés volt a meghatározó a Városi Civil Alap pénzosztásánál

Jól látszódik, hogy a Városi Civil Alap támogatásainak megítélésénél fontos szerepe volt a politikai beágyazottságnak. A közpénzből kitartott szervezetekről készített gyűjtésünk második részében olyan alapítványokat és egyesületeket veszünk górcső alá, amelyek pontosan illeszkednek abba a politikailag elkötelezett hálózatba, amelyen keresztül az alap pénzei évek óta áramlanak.

Az örökmozgó

  • Molnár T. Eszter

A darab, legalábbis a leírása szerint a mobilitást tematizálja, az úton lét, a meg nem érkezettség generációs tapasztalatát. A fluid meghatározatlanság valóban végigkíséri az előadást, az egymás után sorakozó jelenetek feszültségét a többértelműség és a jelentések interferenciája táplálja.

Tokióban hazatalál

Álmos képű amerikai színész bolyong Tokió­ban… de ez nem Bill Murray kiégett cinikusa, ahogy a japán főváros sem az a neonban úszó, idegenül pislákoló metropolisz, mint az Elveszett jelentésben.

A juhász és a techno

Egyszer volt, hol nem volt, élt, éldegélt özvegy apjával és néma kisöccsével Észak-Macedónia térerőben fogyatékos hegyei közt egy szegény jörük juhászlegény (a jörükok egy Balkánon ragadt török népcsoport).

Kísérleti színész

A brit színész külföldön húsz éve folyamatosan műsoron lévő darabjában a cselekmény maga tökéletesen elsikkad az aktuálisan felkért színész egyéni drámája mellett. Ketten játszanak; egyikük állandó szereplő, a hipnotizőr – a magyar színpadon Bodor Géza –, a másik viszont előadásonként változik, aszerint, hogy az alkotók kit kérnek fel. Ezúttal Balázs Andreára esett a választás.

Aparegény PTSD-vel

Megosztó könyv, elutasítottságának mértéke attól függ, ki milyen mértékben kezeli tabuként a gyermek-szülő kapcsolatot a közösségi térben. Növeli az ellenérzések amplitúdóját, hogy az apa, akiről és akinek a betegségéről és haláláról a bejegyzések szólnak, a magyar kultúra ikonikus személyisége volt, és a róla kialakuló negatív kép a legenda lebontásával is jár.

Térbe írt emlékezet

A kiállítás az otthon alapélményét, érzelmi és fizikai dimenzióit járja körül. Az otthon mint az emlékezet tere jelenik meg, miközben a tárlat egyáltalán nem melankolikusan nosztalgikus, sőt az anyagot nézve a veszteség hidege is megérint.