Karóval vert félholtra egy menekültet, vádat emeltek ellene

  • narancs.hu
  • 2022. július 19.

Bűn

A menekült sántítva futott előle, de utolérte, és a karóval verte a fejét.

Vádat emeltek egy Csongrád-Csanád megyei férfival szemben, aki életveszélyesen megsebesített egy éjszaka a kertje mellett elhaladó migránst tavaly ősszel - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség.

A közlemény szerint a vádiratban az szerepel, hogy a vádlott egy megyebeli kistelepülés határában, egy tanyán lakik élettársával, és 2021. november 15-én az éjszakát a vádlott apja is náluk töltötte. Másnapra virradóra, fél 3 körüli időpontban a férfiak arra lettek figyelmesek, hogy az udvaron tartott kutyák hevesen ugatni kezdenek, valamint az ingatlan kapuját valakik megrángatták.

Mivel korábban a vádlott több alkalommal észlelte, hogy menekültek haladnak el ingatlana közelében, egy méteres akácfa karót magához véve indult el körülnézni.

A telkéről kiérve meglátta, hogy a kutyáktól és tőle megriadt személyek a tanyája melletti erdős terület felé távolodnak. A férfi utánuk indult, majd a hátul haladó, alapbetegsége folytán sántító sértett mögé került, akit, miután felé fordult, a karóval kétszer, nagy erővel, a fején megütött. Az ütések következtében összeeső, életveszélyes sérüléseket szenvedő sértetthez a vádlott kérésére az édesapja hívott mentőt.

A vádlottat a főügyészség életveszélyt okozó test sértés bűntettének elkövetésével vádolja. Az elkövető bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.