Kiderült, melyik állami vállalat exvezérét vették őrizetbe gyerekpornó miatt

  • narancs.hu
  • 2023. október 11.

Bűn

N. J.-t a háza előtt fogták el szeptember 15-én.

Már korábban eltávolították a Nemzeti Földügyi Központ elnöki pozíciójából azt a férfit, akinek a céges laptopján mintegy 400 gyerekpornó-felvételt találtak.

A gyanúsítottat a háza előtt fogták el, két nappal később elrendelték a letartóztatását. Akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy egy állami szerv vezetője.

A hvg.hu információja szerint nem nemzetközi pedofilhálózat után nyomoztak, hanem egy magyarországi feljelentés után lendült akcióba a rendőrség.

N.J. nem sokkal korábban még az Agrárminisztérium alá tartozó költségvetési szerv, az NFK elnöke volt a szervezet 2019-es megalakulásától kezdve. Az agrártárca a lapnak nem árulja el, mikor és milyen indokkal mentették fel, de a leváltását titokban tartották. Az NFK honlapján éppen 15-én frissíttették a vezetői névsort.

A gyanúsított férfi, N. J. nem ismerte be a bűnösségét, de a letartóztatását elrendelő nyomozati bíró a bizonyítékok alapján nem kételkedett a gyanú megalapozottságában. A laptopon talált felvételek egy része 12 éven aluli gyerekekről készültek.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.