Lecsapott a rendőrség a csomagokat fosztogató ferihegyi tolvajokra

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. február 14.

Bűn

Már négy reptéri munkást fogtak el.

A múlt heti kettő után újabb két, a repülőgépekre feladott poggyászokat megdézsmáló embert fogott el a rendőrség.

A police.hu oldalon szerdán megjelent közlemény szerint egy utas tett bejelentést arról, hogy január 8-án a Liszt Ferenc repülőtéren kiloptak a poggyászából egy fehérarany gyűrűt, öt nappal később pedig egy másik, hogy karórát és parfümöt loptak ki a bőröndjéből.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói az érintett járatok rakodási körülményeinek vizsgálata után jutottak el két reptéri munkáshoz. Házkutatást tartottak náluk, és nemcsak a bejelentett holmit, hanem más értékeket is találtak, amelyeket feltehetően más járatok poggyászaiból loptak el. A két feltételezett elkövetőt előállították, és lopás megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

Hangsúlyozták: az RRI rendőrei – a többéves gyakorlatnak megfelelően – demonstratív jelenléttel és szúrópróbaszerű ellenőrzésekkel is fellépnek a lopások ellen, és a felderítésre is nagy hangsúlyt fektetnek.

Az RRI egy múlt heti közleménye szerint akkor is elfogtak két ferihegyi fosztogatót. Sajtóhírek szerint ők loptak Babos Tímea teniszező poggyászából is.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.