Megölt egy embert, két másikat megsebesített egy férfi Fonón

  • narancs.hu
  • 2025. március 15.

Bűn

A boltos autójával hajtott el. Felborult, elfogták.

Gyilkosság történt a Somogy megyei Fonó község kisboltjában pénteken délután. A police.hu írása szerint a tettes a kisbolt alkalmazottját és két járókelőt bántott. Az eladó meghalt, a két másik embert súlyos sérülésekkel vitték kórházba. 

A 31 éves támadó Siófokig menekült, balesetet szenvedett. A mentők ellátták, a rendőrség őrizetbe vette, kezdeményezte előzetes letartóztatását, emberölés bűntett miatt. 

A megyei napilap internetes változata, a Sonline azt írja a fonói esetről, hogy a támadó is a Kaposvári járásban található, 280 lelkes település lakója. Husánggal támadt az eladóra délután öt óra tájban. A boltosnő, aki meghalt, negyvenéves volt, a másik eladó, aki súlyosan megsérült, hatvan, és egy vevőnek is eltörött a karja. A tettes az áldozata autójával menekült el Dombóvár felé, és üldözték is a rendőrök. Este fél kilenckor jelentették be, hogy sikerült elfogni.

A lapnak a fonóiak azt mondták, a tettes azért támadt, mert azt mondta, bántották egy rokonát. Mások úgy tudták, drog hatása alatt állt. Ezeket a feltételezéseket a rendőrség eddig nem erősítette meg. 

A címlapkép a police.hu által közölt rendőrségi felvétel

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.