Lövöldözés volt egy általános iskolában Finnországban

  • narancs.hu
  • 2024. április 2.

Bűn

Az eddigi információk szerint három kiskorú sebesült meg. Az elkövető 12 éves.

Többen is megsérültek egy finnországi általános iskolában egy kedd reggel történt lövöldözésben. A finn rendőrség közlése szerint a gyanúsítottat elfogták.

A Reuters azt írja, a lövöldözés Helsinki külvárosában, Vantaában történt a Viertola iskolában, ahol körülbelül 800 diák tanul.

BBC finn rendőrségi információi szerint a lövöldözésben érintettek mindegyike kiskorú volt, közülük hárman megsebesültek. Az első információk arról szóltak, hogy mindannyian 13 évesek, majd kiderült, 12 évesek az érintett sebesültek. És az elkövető is ennyi idős.

Sari Laasila, az iskola igazgatója azt mondta, a közvetlen veszély elmúlt, a rendőrség egyik szóvivője pedig arról tájékoztatott, hogy a sebesülteket kórházba vitték.

A gyanúsított őrizetbe vételekor nem tanúsított ellenállást, de lőfegyver volt nála – jelentette a Helsingin Sanomat (HS) saját értesülései alapján.

Petteri Orpo miniszterelnök mélységesen megdöbbentőnek nevezte a történteket. Mari Rantanen belügyminiszter az X-en szintén megdöbbenésének adott hangot, és kifejezte együttérzését az érintett családokkal.

2019-ben egy finn középiskolában történt tömeges késelés, akkor egy ember meghalt, és legalább 10-en megsérültek. Korábban pedig, 2007-ben 8 ember meghalt és 12 megsebesült, amikor egy 18 éves diák lövöldözött egy finnországi gimnáziumban.

Finnország 2010-ben szigorított a fegyvertartással kapcsolatos jogszabályokon, egyebek között 18-ról 20 évre emelte a fegyverviselési engedély alsó korhatárát, ráadásul annak megszerzését alkalmassági vizsgához is kötötte. Az 5,6 millió lakosú országban - ahol népszerű a vadászat és a sportlövészet – jelenleg mintegy 430 ezren rendelkeznek fegyverviselési engedéllyel, összesen több mint másfél millió lőfegyverre.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.