Volt iskolaőr ellen emeltek vádat gyermekek megrontása miatt

  • narancs.hu
  • 2025. március 13.

Bűn

A férfi iskolaőrként ismerkedett meg egy fiúval, akit szexuálisan bántalmazott, majd egy budapesti gyermekotthonban egy kiskorú lányt rontott meg. 

Vádat emelt a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség egy 53 éves férfival szemben, aki két kiskorú sérelmére szexuális bűncselekményt követett el, az ügyészség fegyházbüntetést indítványozott ellen – közölte az ügyészség

A vád lényege szerint a férfi gyermekfelügyelőként dolgozott egy budapesti gyermekotthonban. A vádlott feladata volt a nevelésre befogadott lányok felügyelete, munkavégzésük irányítása, gondozásuk. A férfi a növendékekkel igyekezett közvetlen viszonyt kialakítani, melynek érdekében megengedte nekik a dohányzást, illetve a telefonját is többször kölcsönadta nekik.

Az elkövető 2023 tavaszán az egyik, 14. életévét betöltött lányhoz – hatalmi helyzetével visszaélve – közeledett, majd szexuális cselekményt végzett vele. A férfi ezt követően arra hívta fel a sértettet, hogy a történtekről senkinek ne beszéljen. A vádlott ezzel a magatartásával a feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegte, mellyel a felügyeletére és gondozására bízott kiskorú sértett erkölcsi fejlődését veszélyeztette.

A férfi még a gyermekotthoni munkáját megelőzően iskolaőrként dolgozott, ahol megismerkedett egy kiskorúval, akivel felvette a kapcsolatot, amikor már nem dolgozott az iskolában és a kiskorú sem oda járt. Gyorséttermekbe hívta meg, valamint alkalmanként pénzt adott a fiúnak, ezzel bizalmi viszonyt alakított ki vele. Egy idő után az elkövető a lakására hívta, ahol szeszes itallal és bódító hatású szerrel kínálta a kiskorút. Ilyenkor kihasználta a sértett bódult állapotát, olykor erőfölényével is visszaélt és szexuális cselekményeket végzett vele. Ezért időnként pénzt is adott a fiúnak. A férfi egy alkalommal, amikor a kiskorú elutasította, megütötte.

A Fővárosi Főügyészség a – letartóztatásba helyeztetett – férfit vádiratában a terhelt hatalmi vagy befolyási viszonya alatt álló kiskorú sérelmére elkövetett szexuális visszaéléssel, kiskorú sértett sérelmére folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel vádolta meg.

A főügyészség súlyos fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt, azzal, hogy a bíróság állapítsa meg, a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra, valamint tiltsa el a férfit véglegesen minden, kiskorúakat érintő foglalkozástól. Az ügyben a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság tart majd előkészítő ülést.

A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet, hogy egyes foglalkozások gyakorlása keretében (pl. nevelő, biztonsági őr, pedagógus, edző) nem engedhető meg, illetve gyanúra adhat okot a túl bizalmas hangnem, intim témák erőltetett felvetése, túlzott dicsérés és becenevek, közös ,,titokkör” kialakítása, valamint az indokolatlan, olykor spontánnak tűnő testi érintés.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.