Megpróbálják felébreszteni a kómából az Újpesten megkéselt rendőrt

  • narancs.hu
  • 2020. december 25.

Bűn

Jó hír, hogy stabil az állapota.

Megpróbálják felébreszteni a kómából azt a fiatal rendőrt, akit csütörtökön reggel késelt meg egy őrjöngő férfi Budapest IV. kerületében a Kassai utcában. Mindezt a Magyar Nemzet közölte pénteken.  December 24-én reggel háromnegyed 7 előtt nem sokkal egy társasház lépcsőházában hangoskodó férfiről tettek bejelentést az említett címről, idézi fel az előzményeket a lap. A bejelentésre kiérkező járőrpár egyik tagját az agresszív, 35 éves délegyházi férfi egy késsel többször megszúrta, ezért társa életének védelmében a másik rendőr lelőtte a támadót, aki a helyszínen életét vesztette. A megszúrt rendőrt kórházba vitték. Az ügy körülményeit a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja. A rendőrnő fegyverhasználata az elsődleges megállapítás szerint jogszerű volt, hiszen társa és maga életét védte az állampolgárok élete mellett, amikor lövésekkel állította meg az őrjöngőt. A vizsgálat egyebek mellett kiterjed arra is, hogy mitől őrjöngött a támadó. Egyelőre nem zárható ki, hogy kábítószert, például az általában dühöngést kiváltó új pszichoaktív szert fogyasztott.

A lap cikke szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei illetőségű 26 éves rendőr életveszélyben van ugyan, mesterséges altatásban tartják, de állapota stabil. 

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.