Minneapolis 27 millió dollárnyi kártérítést fizet George Floyd családjának

  • narancs.hu
  • 2021. március 13.

Bűn

Floyd őrizetbe vételében négy rendőr vett részt, mindegyiküket elbocsátották és vádat emeltek ellenük.

Minneapolis városa pénteken beleegyezett abba, hogy 27 millió dollárt - több mint 8 milliárd forintot - fizet George Floyd családjának kártérítésként, amiért a fekete férfi tavaly május végén rendőri intézkedés közben életét vesztette.

A 46 éves Floyd halálát fulladás okozta, mert egy rendőr - Derek Chauvin - kilenc percen át térdelt a nyakán. Ahogy azt mi is megírtuk, a fegyvertelen férfire azután hívták ki a minneapolisi rendőrséget, hogy a közeli kis boltban hamisnak tűnő húszdolláros bankjeggyel fizetett. A kamerafelvételek tanúsága szerint Floyd nem akadályozta az intézkedést, mégis több mint nyolc percen át a földön tartották – egészen a mentők kiérkezéséig, amikor már eszméletlenül feküdt. Egy órán belül halott volt, az újabb rendőri túlkapást dokumentáló videó nyomán pedig az utóbbi évtizedekben látottaknál jóval kiterjedtebb tüntetéssorozat és erőszakhullám kezdődött szerte az Egyesült Államokban.

Minneapolis város tanácsának tagjai egyhangúlag szavazták meg a 27 millió dolláros kártérítést. Floyd családja elégedett az összeggel.

Floyd őrizetbe vételében négy rendőr vett részt, mindegyiküket elbocsátották és vádat emeltek ellenük. Chauvin pere e hét hétfőn kezdődött, három kollégája csak augusztusban áll bíróság elé.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.