Neptunos csalót fogott el a rendőrség

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 5.

Bűn

A fiatal hekker többek között egyetemisták ösztöndíjait utalta át magának.

Az egységes felsőoktatási rendszert, a Neptunt feltörő, és egyebek mellett hallgatók ösztöndíjait magának átutaló csalót fogott el a rendőrség, a letartóztatásban lévő fiatal férfit több mint száz rendbeli bűncselekménnyel gyanúsították meg – közölte hétfői sajtótájékoztatóján Farkas Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának vezetője az MTI beszámolója szerint.

A rendőr ezredes az eseményen elmondta, a novemberben elrendelt nyomozás előtt egy felsőoktatási hallgató jelezte, hogy az ösztöndíja nem érkezett meg a számlájára. A vizsgálatban kiderült, hogy a csaló a Neptun-rendszert feltörve több számlaszámot átírt, majd az azokon lévő összegeket magának utalta át, később pedig visszaállította az adatokat. A gyanúsított a saját számlájával is hasonlóan járt el, hogy elterelje magáról a gyanút. Farkas Péter felhívta a figyelmet, hogy a legfigyelmesebb hekkerek is hagynak maguk után digitális nyomokat, ezen kívül a pénzintézetek biztonsági rendszerei is elég fejlettek már ahhoz, hogy a gyanús utalások nagy részénél riasszák a bankokat.

A csaló a Neptunban vizsgaidőpontokat és érdemjegyeket is átírt, ahogy az ezredes fogalmazott, „a határait próbálgatta”.

A nyomozók fő feladata a vizsgálat kezdetén az volt, hogy tisztázzák, magányos elkövetővel, vagy bűnszervezettel van dolguk, az adatok azonban azt igazolták, hogy a csalónak nem volt társa – részletezte. Az elkövető több magyarországi felsőoktatási intézmény, illetve egy holland egyetem adatbázisába is betört, utóbbi esetben még vizsgálják, hogy tette bűncselekménynek minősül-e. A csalótól lefoglalt eszközök között egy olyan videót is találtak a rendőrök, amelyen részletesen elmagyarázza, hogy miképp lehet a Neptunból mások személyes adataihoz hozzáférni.

A magyar állampolgárságú férfit információs rendszer, illetve adat megsértésével, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalással gyanúsítják, előbbi akár öt, utóbbi három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A rendőrség eddig százharminc esetet vizsgált az ügyben, a nyomozás még folyamatban van.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."