Az ügyészség elutasította a Helsinki Bizottság ügyfelének panaszát, aki nem fogadta el, hogy bűncselekmény hiányában zárják le azt a nyomozást, amelynek tisztáznia kellett volna, hogy egy rendőri intézkedés során miért tört el a felkarja.
„Pszichés betegségben szenvedő, középkorú tanárnő ügyfelünk hosszú évek óta áll kezelés alatt, de ha gyógyszereit beszedi, teljes életet él és dolgozik. Hozzátartozói tavaly nyáron attól tartottak, hogy romlott az állapota, mert nem tudtak vele kapcsolatba lépni. Ezért mentőt hívtak hozzá. A nő nem akarta beengedni az ápolókat, de végül a család egyik tagjának sikerült felnyitni az ajtót. Akkor ügyfelünk éppen fürdött, és meglepődött, hogy rendőrök nyitnak rá, és el akarják őt vinni. A rendőrök a támadást nem tanúsító, de felháborodásának hangot adó nőt megbilincselték, áttuszkolták egy másik szobába, eközben egy reccsenés hallatszott, ekkor tört el a karja. Ezután még kb. húsz percig térdeltek a nő hátán. Utána vitték egy kórház baleseti részlegére” – áll a nőt védő Helsinki Bizottság közleményében.
Mivel a nő barátja az esetet rögzítette, felvételek bizonyítják, hogy a mentősök, akik azt állították, a kádból kiugrás közben csúszott el a nő és törte el a kezét, nem mondanak igazat. Az eljárás során ráadásul az intézkedő rendőröket meg sem hallgatták tanúként. Az ügyészség szerint az intézkedés szakszerű és arányos volt.
A nő családja a Helsinki Bizottsághoz fordult, az egyesület ügyvédje, Tóth Balázs be is nyújtott egy panaszt a Legfőbb Ügyészséghez, mert az eljárást meg akarták szüntetni. Ezt a panaszt utasította el a napokban az ügyészség. Az indoklás szerint az intézkedő rendőröket azért nem hallgatták ki gyanúsítottként, mert „megalapozott gyanú hiányában a gyanúsítotti kihallgatásuknak törvényes alapja nem volt”. Tanúként pedig azért nem hallgatták meg őket, mert az „súlyosan sértette volna […] az önvádra kötelezés tilalmára vonatkozó garanciális alapelvet”.
Emellett az intézkedés során végig a lakásban tartózkodó, a felvételeket készítő tanú vallomását nem tekintette az ügyészség olyannak, amelyre tényállást lehetne alapozni. Az indoklás szerint ő bujkált a sértett elől, ezért nem láthatott mindent. Hiteles tanúnak fogadták el viszont azokat a mentősöket, akik bizonyítottan hamis tartalmú orvos dokumentációt készítettek az esetről és teljesen életszerűtlen tanúvallomást tettek később.
A Helsinki Bizottság ennek fényében az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul. A magyar államot ugyanis már számos alkalommal elmarasztalta a strasbourgi bíróság olyan ügyekben, amelyeknél felmerült, hogy a bűnelkövetők hivatásosok, rendőrök, fegyőrök voltak, de az ügyészség még a legalapvetőbb nyomozati cselekményeket sem volt hajlandó elvégezni.
