Terézvárosi ingatlanmutyi: 16 emberrel szemben emeltek vádat

  • narancs.hu
  • 2020. február 17.

Bűn

Volt önkormányzati képviselők és jegyzők ellen emeltek vádat az Andrássy úti épületek áron aluli eladása miatt.

Tizenhat személlyel szemben nyújtott be vádiratot a Fővárosi Főügyészség a 2003-2005-ös ingatlanmutyik ügyében - közölte az ügyészség.

A mostani vádemelést a Kúria tavalyi határozata alapozta meg, amely kimondta, hogy az Andrássy út 3. és 47. szám alatti ingatlanok eladásával kapcsolatban azok az önkormányzati képviselők a felelősek, akik a polgármestert felhatalmazták az ingatlanok versenyeztetés nélküli és áron aluli eladására.

Ennek megfelelően az ügyészség most tizennégy volt önkormányzati képviselővel és két volt jegyzővel szemben emelt vádat hűtlen kezelés miatt, utóbbiak ellen azért, mert nem ellenkeztek a döntés ellen.

A vádirat szerint a vádlottak a kötelező versenyeztetésre vonatkozó törvényi rendelkezést megsértve 2003 és 2005 között több terézvárosi ingatlant is a valós forgalmi értéken alul értékesítettek.

Az okozott vagyoni hátrány – vádlottanként differenciáltan – 953 és 220 millió forint között állapítható meg.

A Fővárosi Főügyészség a vádiratában indítványozta, hogy a bíróság egyesítse a Jókai utca 10. eladásának kísérlete miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon indult bűnügyet is.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.