Több büntetőeljárás is folyt a brutális zuglói emberrablás egyik gyanúsítottja ellen

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. július 16.

Bűn

Az elkövetők közül két embert még keresnek.

Újabb gyanúsítottat tartóztatott le a bíróság a zuglói emberrablás ügyében – tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben csütörtökön.

A rendőrség szerdán sajtótájékoztatón közölte: hat emberrabló július 6-án foglyul ejtett egy férfit, akit csaknem két napon át kínoztak, vertek, eltörték a kulcscsontját, arccsontját is. Váltságdíjként előbb öt, majd húszmillió forintot követeltek.

A férfi próbált pénzt szerezni ismerőseitől, de nem járt sikerrel. Mikor elrablói számára is világossá vált, hogy esélye sincs az összeg előkerítésére, előbb azt fontolgatták, hogy "eltüntetik", ám végül szabadon engedték, egy Csömöri úti felüljáró alatt kitették.

A rendőrség szerint ilyen brutális emberrablás legutóbb az 1990-es években történt Magyarországon, az emberrablás hátterében feltehetően egy eltűnt autó állhatott.

Az ügyben eddig összesen négy embert tartóztattak le a rendőrök, két emberrablót még keresnek a nyomozók.

A csütörtökön letartóztatásba helyezett férfiról a bíróság megállapította, hogy a gyanúsított személyi körülményei rendezetlenek, a terhére rótt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, büntetési tétele magas, ezért alappal lehet tartani attól, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne.

A férfi emellett többszörösen büntetett előéletű, a gyanúsításban szereplő bűncselekmény elkövetésekor is folytak ellene büntetőeljárások, és a Budai Központi Kerületi Bíróság szerint a bűnismétlés veszélye is fennáll. Mindezek miatt a bíróság úgy ítélte meg, hogy indokolt a letartóztatása.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.