Trump-szavazó volt a Capitoliumnál meghalt egyik rendőr

  • MTI
  • 2021. január 10.

Bűn

Akivel trumpisták végeztek.

Donald Trumpra szavazott az elnökválasztáson az a rendőr, aki életét vesztette a Capitolium szerda esti ostromában – adta hírül a Reuters hírügynökség szombat éjjel a férfi apjának elmondása alapján.

 A 42 éves rendőrt az ostromlók először lefújták paprikapermettel, majd  nagy erővel fejbe ütötték. A férfit a mentőknek kétszer is sikerült újraéleszteni, végül kórházban halt meg csütörtökön. Apja elmondása szerint olyan vérrög keletkezett az ütés miatt koponyájában, hogy örök életére csak vegetált volna agykárosodás miatt.

    Brian Sicknick halálát emberölésnek minősítette a washingtoni rendőrség, és az FBI is segít a gyilkos kilétének kiderítésében.   

    A férfi a hatodik rendőr, aki életét vesztette kötelessége teljesítése közben a Capitolium rendőrei közül. Sicknick 2008-ban állt be a testülethez, első komoly feladataként Barack Obama volt elnök beiktatásának védelmében vett részt.

    Bár Trump híve volt, az elnök nem fűzött semmit a rendőr halálához, ahogy az ostromlók négy halottjáról sem szólt eddig nyilvánosan egyetlen szót sem.

    Szerda este Trump több száz híve megostromolta a Capitoliumot, miután az elnök egy közeli, szabadtéri gyűlésen tartott beszédében feltüzelte és arra buzdította őket, hogy menjenek a Capitoliumhoz.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.