Újabb holttestet találtak Szegeden

  • narancs.hu
  • 2023. május 29.

Bűn

Felmerült az idegenkezűség gyanúja, a nyomozók vizsgálják a körülményeket.

Holttestet találtak vasárnap Szegeden a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei. A rendőrség a honlapján azt írta: a halálesettel kapcsolatban felmerült az idegenkezűség gyanúja, a nyomozók vizsgálják a körülményeket.

A bűncselekmény Újszegeden, a Csanádi utca végén, az egykori vasútállomás közelében, egy fás, erdős területen történt. A közelben lakók szerint a mintegy egyhektárnyi terület közepén lévő facsoportoknál hajléktalanok laktak, akik között gyakoriak voltak a durva szóváltások. 

 
Bűnügyi helyszínelő Újszegeden, ahol holttestet találtak 2023. május 28-án. A rendőrség közlése szerint a halálesettel kapcsolatban felmerült az idegenkezűség gyanúja, a nyomozók vizsgálják a körülményeket.
Fotó: MTI/Donka Ferenc

Néhány héttel ezelőtt – ugyancsak Szegeden – egy Dankó Pista utcai társasház egyik lakásában találták meg egy férfi és egy nő holttestét. Az idegenkezűség gyanúja ebben az esetben is felmerült, emberölés bűntettének gyanúja miatt indult eljárás.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.