Civil önéletrajz

  • Mán-Várhegyi Réka
  • 2017. október 25.

Civilekről írók

Mán-Várhegyi Réka írása.

Nem akarok spekulálni, hogy a nem létező magyar átlagpolgár mit gondol arról, hogy kifélék, mifélék a civil szervezetek, az biztos, hogy húszévesen (nekem ezredforduló) én még nem tudtam, hogy mi fán teremnek. Nem nagy ügy, nem jövök értelmiségi családból, újságot csak tizenhat évesen kezdtem olvasni, és akkor sem értettem a felét; elég sok mindent nem tudtam húszévesen. Erre a nem tudásra azért emlékszem jobban, mert politikaelmélet szakon – bölcsészkarra jártam, és ún. szakhalmozást folytattam, ami nem olyasmi, amivel manapság dicsekedni érdemes –, tehát politikaelmélet szakon volt egy legendás rendszerváltás-szeminárium, amit az azóta már elhunyt Thoma László tartott, és ahol elég sok szó esett arról, hogy Magyarországon a rendszerváltás miért zajlott le békésen, miért nem az utcára vonuló, kerítéseket rázó tömegek hozták el a demokráciát, hogy hogyan függ ez össze a fridzsiderszocializmus egyént atomizáló programjával, és mit jelent az, hogy a magyar állampolgároknak nincs gyakorlatuk, tapasztalatuk az önszerveződésben. Így kerültek szóba a civil szervezetek, a civil szerveződés rendszerváltás után megnyíló lehetősége is, amivel mi, nem létező magyar átlagpolgárok egyelőre csak ismerkedünk, de amivel szocializációs hiányosságaink miatt nehezen tudunk élni. Emlékszem, hogy amikor a civil szervezetek kifejezés néhányszor elhangzik, akkor nem tudatosítom magamban, hogy én valójában nem tudom, hogy mik azok a civil szervezetek, hanem automatikusan úgy fordítom le magamnak, hogy a civil szervezetek nem katonai szervezetek. Így hallgatom végig aztán az órát, és bár nem teljesen értem, hogy ezek a nem katonai szervezetek miért ilyen fontosak nekünk, de hát istenem, annyi mindent nem értek, mégsem kérdezhetek rá mindenre, így nem kérdezek rá semmire.

Aztán néhány hónappal később egy véletlen folytán belecsöppentem egy frissen alakult zöld egyesület életébe, és ezzel megindultam a lejtőn. Ez volt a ZöFi (Zöld Fiatalok), ahol főleg az első egy-két évben vettem részt közös gondolkodásokban, fejtágításokban, zöld szemléletet tudatosító projektekben. Eközben más zöld szervezetekkel is megismerkedtem, és érdekes módon úgy módosult a kezdeti képem a civil szervezetekről, hogy azokban aktivisták foglalkoznak elsősorban környezetvédelemmel és hasonló jellegű, világjobbító ügyekkel. Valamivel később, még mindig egyetemistaként a Joint Alapítvány (ma MAZS Alapítvány) ösztöndíjasaként a hazai interkulturális képzésekről készítettem egy kisebb kutatást, így újabb civil szervezetekkel találkoztam, akik érzékenyítő, toleranciára nevelő workshopokat, képzéseket tartottak. A továbbiakban több hasonló jellegű szervezet életébe belecsöppentem rövidebb-hosszabb időre. Egy hétvége erejéig a Multikultúra Alapítvány önkénteseként játszottam gyerekekkel a bicskei menekülttáborban. Egy másik alkalommal a Menedék Egyesület projektjében a debreceni menekülttáborban beszélgettem menekültekkel. Az Anthropolisz Egyesületnél egy német–magyar kulturális projektben dolgoztam, aminek a keretében beszélgetést, workshopot szerveztünk különféle közép-kelet-európai fiatal kutatóknak és művészeknek, akik a szocializmus iránti nosztalgiáról írtak vagy alkottak valamit. A Kurt Lewin Alapítványnál iskolákkal interjúztam, a Levegő Munkacsoportnál a Lélegzet folyóiratot szerkesztettem, és tulajdonképpen akkor is egy egyesületnél dolgoztam, amikor a Café Bábel folyóirat szerkesztésében részt vettem, és egyesületbe léptem be, amikor a József Attila Körhöz, majd a Szépírók Társaságához csatlakoztam. Az évek során még sok más civil szervezet háza táján megfordultam, többször interjúztam, például bevándorlók által alapított civil szervezetekkel vagy éppen nőket védő civilekkel, sőt, még amikor húszévesen azon gondolkodtam, hogy nem vagyok-e leszbikus, akkor is egy civil szervezet, a Labrisz Leszbikus Egyesület estjeire mentem el, hátha ott rájövök a válaszra. Az évek során folyamatosan alakult, amit a civil szervezetekről gondoltam. Néhány évre kikötöttem a NIOK Alapítványnál (Nonprofit Információs és Oktató Központ), ami azért érdekes, mert a NIOK többek között civilszervezet-fejlesztéssel foglalkozik, tehát egy alakuló vagy már működő civil szervezet hozzájuk fordulhat jogi, információs és egyéb segítségért, beülhet a könyvtárukba, böngészheti a nonprofit.hu-t, amit szintén a NIOK üzemeltet. A nonprofit.hu-ról ma is elérhető egy civil szervezeti adatbázis, itt is lehet keresgélni, ha az ember szeretne meglepődni azon, hogy mennyiféle civil szervezet van. Önkéntes tűzoltó egyletek, dalárdák, még a strucctenyésztőknek is van közhasznú egyesületük. Azóta is tengernyi bejegyzett civil szervezet van Magyarországon, ezek egy része inaktív, de időről időre újak születnek, régiek aktivizálódnak. Amikor 2010 táján a NIOK-nál dolgoztam, az volt a véleményem, hogy szép dolog ez a civilszervezet-fejlesztés, de picit már idejétmúlt, hiszen ebben az országban láthatóan mindenki tudja, hogy miért és hogyan és mi célból lehet civil szervezetet alapítani, működtetni. Igen, a kilencvenes években még úgy állt a nem létező magyar átlagpolgárokon az önszerveződés, mint tehénen a gatya, de ennek vége, ez már a múlté. (Valószínűleg tévedtem.)

A magam részéről örülök, hogy annak idején nemcsak a szakokat, hanem a civil szervezeteket is halmozhattam, igaz, azóta már lecsúsztak önéletrajzom második oldalára, de én legalább sokat tanultam, gazdagodtam, és így tovább. Igen, ebből a megfogalmazásból is látszik, hogy az én esetemben a civilkedés egy útkereső huszonéves luxusa volt.

A civilek körében közhely, hogy a legtöbb szervezet egy idő után törvényszerűen döglődni kezd, mert az ott tevékenykedők belefáradnak, hogy munka után, másodállásban mentsék meg a világot. Igaz, olyan szervezetek is működnek, amik foglalkoztatni tudnak néhány embert, de erre a pénzt a legtöbb esetben nehezen tudják előteremteni. Ebben a hazai forrásokon túl segíteni tudott pár évvel ezelőtt a Norvég Civil Alap, és adott esetben segítenek a külföldi pályázatok, támogatók. Jó tíz éve olvastam először az alapjövedelemről, és többek között a következő érv is megragadt bennem: az alapjövedelem nem azért jó, mert az ingyenélőket, naplopókat, potyautasokat támogatja, hanem mert a lelkesedésből, meggyőződésből, ihletettségből, vagyis a nem pénzért (vagy kevés pénzért) végzett tevékenységeket támogatja, és ha ilyenek vannak, az egy társadalomnak jót tesz, akár a friss levegő. Alapjövedelemre sajnos egy darabig esélyünk sincs, és friss levegőre sem sok. Jó hír, hogy ettől függetlenül rengeteg civil szervezet működik Magyarországon, köztük egy csomó fontos munkát végző egyesület és alapítvány, és ennek még ezekben a depressziós években is örülni lehet. Nem gondolom, hogy mindenki hős lenne, aki a fél/egész életét beleteszi a civilkedésbe. Ezt azért írom le, mert egy ilyen szöveg, mint ez itt, könnyen ráveheti a szerzőjét, hogy sűrű mea culpázások közepette (amiért ő nem aktív civilként) az aktív civileket feltétel nélkül, reflektálatlanul dicsőíteni kezdje. Nagyon örülök, hogy vannak, akik számomra szimpatikus ügyeket képviselnek, már ettől önmagában úgy érzem, hogy jobb ez az ország annál, mit amilyennek időnként tűnik. De a többi negyven-valahányezer másik civil szervezetnek is örülök, és ezúton kívánok nekik is jó egészséget és kitartást a következő évekhez.

false

 

Fotó: MTI



___

Az írókat viszonylag nagy figyelem övezi, nyilatkoznak, kíváncsiak a véleményükre, megnyilvánulásaik gyakran komoly visszhangra találnak a médiában – miközben a civil szervezetek képviselői és az általuk elvégzett munka majdhogynem láthatatlan. A magunk eszközeivel szeretnénk tenni azért, hogy felhívjuk rájuk a figyelmet. Ezért jött létre a Civilekről írók oldal, ahol magyar írók, költők teszik közzé személyes élményeiket, történeteiket, gondolataikat a civil társadalommal, a civilség fogalmával kapcsolatban. A Civilekről írók projekt eredetileg a Facebookon indult, egészen pontosan itt.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.