Egotrip

A megelőző napokon hosszas erőfeszítések árán, alapos suttogó ellenpropagandával sikerült Zsiga fiunkat eltéríteni attól, hogy oroszlán legyen, mondván, ekkor megkerülhetetlen valami szőrős hacuka, amibe ha beleizzad, tuti, hogy kijön megint a bőrallergiája, úgyhogy mindenki boldog volt, amikor sikerült megállapodni abban, hogy hétpettyes katicának lenni (cuki bólogató csápokkal) bizony remek dolog lesz a maszkabálban.

közönséges kárász, lapos keszeg, bagolykeszeg, sugár kardos, szélhajtó küsz, ragadozó ön, pirosszemű kele, vörösszárnyú koncér, fejes domolykó, vésettajkú paduc, réti csík, közcsuka, leső harcsa, sebes pisztráng, színtok, kecsege tok, sőreg tok, faj tok, rágó tok, viza tok, csapó sügér, fogas süllő, kő süllő, német buczó, magyar buczó, vágó durbints, selymes durbints, tarka meny, tő ponty, széles kárász, nyálkás compó, rózsás márna, fenékjáró küllő, dévér keszeg, silány keszeg, leány koncér, kecsege, pénzes pér, galócza, amúr, bodorka, fehér busa, lápi póc, naphal, ponty, szivárványos ökle, törpeharcsa, angolna, balin, kurta baing, halványfoltú küllő, gyöngyös razbóra

2000 februárja a nagy zabálás havaként fog bekerülni a magyar történelembe. Igaz, a szegény ciánmérgezett nagy halak már nem zabálhattak ciánmérgezett kis halakat. A Tisza tájékán így nemcsak az ökológia, de a gazdaság rendje is fölborult. Másutt más halak talán ezért is buzdultak föl: most vagy soha, ki tudja, mit hoz a félelmetes sebességgel globalizálódó jövő.

Ha mondjuk télvíz idején, a legboszorkányosabban ködös napon, amikor az ember a vasorrú bábáig se lát el, meglátnám Rózsikát egy útkereszteződésben, ahogy ott áll a köd közepén, nyakig prémben s cúgos csizmában, és tátott szájjal, értetlenül bámészkodik, miközben néhány slukkban dohányzik is, és hát épp emiatt van nagy álmélkodásban, hogy vajon ezt a nagy ködöt (füstöt) ő csinálta a cigarettájával?, nos, akkor egy pillanatra megfeledkezvén magáról, kihullna ujjai közül az égő cigaretta, amely csizmája tátott szárába suhanna be, s akkor én végre odakiálthatnék neki:

Folytatva a vidéki földmíves egyszerű, ám boldog életéről szóló élménybeszámolómat, felhívom tisztelt olvasóim figyelmét - akiknek fontos közfeladataik ellátása miatt talán nem volt módjuk és lehetőségük ezen ténykörülmény számbavételére -, hogy jön a tavasz, kezdenek rügyezni a fák, lelkünk játszóterein - költőileg szólva - meglendülnek a libidókák, amiként a környékbeli macskák is félreérthetetlen hangokat hallatnak.

Egy férfi szép. Szép, mert szabad, úgy tesz, még ha ványadt is bizonyos hibás megközelítések fényében, betart bizonyos parancsolatokat, nem ad be radírozott házi feladatot, átsegít, ha kell, hogy átsegítsenek, szava eskü, karja masszív társ, meg a pónem, én kicsi pónem, markírozott arcél, felejthetetlen benyomás. Egy férfi tudja, hogy a pszichiátrián létesített kapcsolatok részben átmenetiek, részben örökké tartanak, sohasem mondja azt egy szintén kezeltnek, hogy Belladonna, sohasem ereszt hosszabb levet. Egy férfi reggelente fogat mos, vizeletet ad, és várja a vizitet, kutyákat hoznak, nemes férgeket, izmos, csodálatra méltó, fajtiszta félelmet hordoznak körbe a termen, ahol még heten fekszenek, ahol a többi hét mind beteg, de a doktor dönti el, mindent a doktor, mindent, mindent.

Kivéve sztrájknapon, akkor csak arcpuszi van. Mert nem minden előzmény nélküli az a csók, amit azzal ejtünk meg, aki hív. Mondhatom, ez a csók is csak nyelvi trükk, meg se látszik, például a hajadon.

Azért itt nem egészen egyéni, önös érdekekről van szó, távolról sem - fogalmazgattam már jó előre -, meg kell értenetek a mi szempontjainkat is, amelyek jóval magasabbak, voltaképpen elvekről, eszmékről és eszményekről van szó - mondtam már Sárikának -, joggal várható el az önfeláldozás gesztusa ezek oltárán, egy család, mit család!, a haza üdvéről van szó, nem holmi nyomorúságos anyagi szükségletekről, figyelj, Jakab, ne csináld ezt, nyugton légy, hopp!

Befejeződött a rendszerváltás - mondta Erzsi Bélának, aki éppen egy tavaszi löncshúst próbált kiszabadítani a dobozából. Egyben eljött az időknek végezete is - tette hozzá -,gyere már, olyan van a tévében, hogy arcon rúgod a vízóra-leolvasót!

A gyermek O. V. mégis repülő dongójáról és a felnőtt O. V. kormányának jóvoltából mégis működő új gazdasági modellről nekem Skvorecky regényének csodája jutott eszembe. Az a csoda ötven évvel ezelőtt esett meg a Kostelec közelében lévő Kancafej-szikla alatti Szűz Mária-kápolnában, ahol is Josef Doufal páter prédikációja alatt megmagyarázhatatlan módon megmozdult a Szent Józsefet ábrázoló kora barokk szobor. A szemtanúk azt mondják, olyan volt, mintha jelt adott volna (Josef Skvorecky: Csoda. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1993, 76. lap).

Az nagyon jó, hogy Szilágyi Lenke Látókép megállóhely című fotóalbumáról Keresztury Tibor írt minálunk. Nagyon jó. És irodalmi hetilapban, napilapokban, rádióban visszhang, múltkor olvasói levél, minálunk, a címadó kép keltette emlékekről.

Tegnap reggel kinyitottam az újságot, belenéztem, és rögtön azt képzeltem, én vagyok a Bodor Ádám. No, ha már így esett, gondoltam, szerkesztek egy takaros kis tájleírást, hogy mondjuk például a Medvegyica felső folyása (amit a helybeliek több néven is illetnek, úgy mint: Nyolcas, Le, Radó) azért nevezetes vidéke a tartománynak (már amennyiben a tartomány közéletének sajátos jellege megengedheti egyáltalán a nevezetes jelző alkalmazását), mivel az ittenieknek az árvíz volt az egyetlen bevételi forrásuk, és lényegében az egyetlen, ami el tudott tőlük venni valamit. A nyári áradások lényegében mindent elhoztak a feljebb fekvő vidékekről, amire a helyieknek szükségük volt. Ilyenkor a vidék apraja-nagyja hosszú PVC-csövekre drótozott kampókkal halászgatott a megáradt folyóból tűzifát, kacsát, bútort, deszkát, újságokat, napszámost, edényt - mindent, ami nem süllyedt el a vízben. A nagy felfordulást kihasználva, a palágyi és a turnovici csempészek ilyenkor szalmabálákban küldtek le főként gázolajat, műszaki cikket, sonkát, svéd tapétát, ezt-azt. Ezekhez a bálákhoz véletlenül sem ért soha senki, egyszer a Rajner fivérek halásztak ki hat-nyolc bála skót viszkit, minekutána nemsokára el is tűntek, és csak hat év múlva találták meg őket a saját kertjükben egy hordó szurokban. Ekkor a környékbeliek leszedték a két testvér nevezetes cégtábláját a nagy szilfa törzséről, jóllehet nem volt sose boltjuk, sőt addigra már a házukból sem maradt semmi, elvitte a négy évvel azelőtti nagy jeges ár. A fekete tábla valamikor valami elemi iskolából származhatott, felerészt vonalas, felerészt négyzethálós vonalazású volt, amire patkószögekből ezt verte ki Juraj és Emil Rajner: Zsebünkben Pisztoly És Szalonna, Maca Meg Leszel Vuduzva. Rajner Bolt. A táblát jobb híján elvitték a kocsmába, ahol Radu Novák kocsmáros szívest-örömest rátette a korábbi cégérre, így ezután már nemsokára mindenki Rajner Boltnak hívta a kocsmát. A régi nevet, a 40 csapost csak a Németországba elment rokonok használták egy darabig. A 40 csapos elnevezés még onnan jött, hogy egyszer egy budapesti alapítvány kommunikációs tréninget és életmódtábort jött szervezni a helybelieknek, de szerencsétlenségükre épp a márciusi jeges ár előtt jöttek, úgyhogy a továbbképzésből csak az esti kultúrprogram (400 csapás) plakátja maradt, az is kissé elmaszatolódva.

Most akkor föl fogom emelni a hangom, jó magasra, hogy minden mondat nyekeregjen meg sivítson, hogy olyan ércesen szóljon, mint egy pengő cimbalom, rikácsolni fogok, károgni, olyan éles hangon, hogy az túl legyen a fájdalomhatáron, hogy ha bárki megsüketül tőle, perceken belül képes legyen újra hallani az orrszőrzetével vagy a fogtömésével, vagy a nyirokrendszerével, vagy a beleivel, vagy a körömágyával.

Miféle sárga rózsa? - ötlött fel bennem sokszor a kérdés, melyre ugyan homályosan választ adott egy másik Illés-szám, miszerint ha én rózsa volnék, sohasem virulnék, vagy mi, de azért nagy izgalommal vártam Révész György filmjét a múltkoriban a tévében, mivel megtudtam, hogy a nevezetes szerzemény e mű - Az oroszlán ugrani készül - nyitódala. Valami olyan bújtatott rendszerkritikára vártam a történetben, hogy majd a majomketrec igazából a vasfüggönyt jelenti, az örvösmedve a Brezsnyev, a párttitkár elveszett táskájában pedig a magyar szabadság lapul. Ehelyett volt egy leginkább Rejtő Jenő munkásságát idéző történet ellopott titkos vegyi anyaggal, az ártatlan professzor szépséges lánya érdekében a deli Bujtor István pofozta halomba Dubrovnikban Papp Lacit és a többi maffiózót. Na most, hogy jön ehhez a sárga rózsa, meg hogy miért hagytuk, hogy így legyen? ("Van egy Jókai-regény.., talán abban valami...") A válasz valószínűleg az, hogy Szörényi-Bródy posztmodern tréfával élt, ugyanis a radikális mellérendelés az egyetlen logika, amely - mély értelmű képzettársításokra lehetőséget adva - összekapcsolhatja a gyújtó hangvételű korosztályi himnuszt a mediterrán csihi-puhival. ("Be volt tiltva, csak így, filmzeneként lehetett leadni.") Azóta megkérdeztem egy-két tucat ismerősömet erről a sárga rózsáról, és a (dőlt betűvel szedett) válaszok után egyre meggyőzőbbnek tűnik a hipotézis, miszerint a sárga rózsa önmagában bizony nem szimbolizált semmit, viszont afféle referenciális vákuumot képezve, jóval több jelentést kreált annál, mintha azt énekelték volna, hogy "be szépen csilingel az ötvenhatos villamos". ("Valami tiltott dolog, de senki nem tudta, hogy mi az." - Figyeljünk erre a borghesi finomságú megfigyelésre! - "Talán a szólásszabadság...")