Sajó László: öt és feles (Verstanulmány)

publikálva
2000/7. (02. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az nagyon jó, hogy Szilágyi Lenke Látókép megállóhely című fotóalbumáról Keresztury Tibor írt minálunk. Nagyon jó. És irodalmi hetilapban, napilapokban, rádióban visszhang, múltkor olvasói levél, minálunk, a címadó kép keltette emlékekről.

Az nagyon jó, hogy Szilágyi Lenke Látókép megállóhely című fotóalbumáról Keresztury Tibor írt minálunk. Nagyon jó. És irodalmi hetilapban, napilapokban, rádióban visszhang, múltkor olvasói levél, minálunk, a címadó kép keltette emlékekről.

Akkor mondom én is.

Látóképen, barátaim, minden ellenkező híresztelés ellenére, megáll a vonat. A Debrecenből Füzesabonyba induló héthuszonnyolckor, tizenegyötvenkor, tizennégyötvenkettőkor és tizenhatötvennégykor. És vissza: 5.29, 8.42, 13.38, 16.05, 20.47. Az érvényes menetrend szerint. Van egy 1985/86-os is, abban még hétszer állt meg oda s vissza is a viszonylaton (világéletemben bakter szerettem volna lenni, onnét veszem ezeket). Ha ez így (nem) megy, igaza lesz Szilágyi Lenkének, tíz év múlva meg sem áll a vonat. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy. Látogatható a nagy lapos nihil (Szilágyi Lenke). Ahogy a költő mondja. Az ember végül homokos, / szomorú, vizes síkra ér, / szétnéz merengve... Tudjuk kívülről, József Attila. Szétnéz, vagyis megáll. A vonat. ... abszolút semmi: egy széttört pad romja és egy rozsdás tábla az egész (Keresztury Tibor). Vagyis: valami. Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy (Pilinszky János). De nem ezt akartam mondani.

Látókép, minden bravúros filozófiai elemzés ellenére onnan kapta nevét, hogy a betyárok, észlelvén a zsandárokat, jól elbújtak, és a csárda falán lógó (falára festett?) kép mögül, a képből figyelték, mennének már. A nép ajka, valamint anyám szíves szóbeli közlése a Látókép csárdában, ahol megálltunk, útban nagyanyám temetésére, Balmazújvárosra. Vagy ez akkor volt, amikor Mariska néni, nagyanyám nővére temetésére mentünk, nem tudom. Látóképen mindig megállunk. Látókép megálló hely.

Anyám Debrecenben született, unokatestvéreim is, nagyanyám, nagyapám Balmazújvároson. Nagyapámat negyvenöt legelején kivitték a donyecki szénbányákba, Krasznij Lucsba, egy év múlva meghalt flekktífuszban. Géza bácsi, Mariska néni férjének szóbeli közlése egy régi disznótorban. Géza sógor visszajött, és nem mondott semmit. Hiába kértem, jogom van tudni!, hiába itattam. Berúgott, és nem mondott semmit. Flekktífusz, csak ennyit, ezt már úgyis tudtam, utánanéztem. (Súlyos, heveny fertőző betegség, melyet egy rickettsia - a baktériumok és a vírusok között helyet foglaló, parányi organizmus - okoz. A kiütéses tífusz több formája ismert, amelyek zömét tetvek terjesztik, szegényes, túlzsúfolt környezet, illetve túl szoros érintkezés során.) Géza sógor csak nézett maga elé. Mint a fegyenc, ki visszatérve / falujába, továbbra is csak hallgat, / szótlanul űl pohár bora előtt (Pilinszky János). A disznótor vége felé, mindig, Géza sógor fölsóhajtott, -nyögött, -ordított: A szemét muszkák! Ez volt a jel: a disznótornak vége. Kanalaztam gyorsan a meggybefőttet. Csak a jelző változott (szemét, rohadt, mocsok), a muszkák nem. A muszkák maradtak, aztán kimentek, de Géza sógor ezután se mondott semmit. Bajod lesz belőle, nekem?! Nagyanyámtól elvittük a kolbászt füstölni, hozzájuk, a Debreceni utcába, cipeltük a kosarat. Egy hét múlva meghalt. De nem ezt akartam mondani.

Balmazújváros nagy szülötte, Veres Péter kimentette rokonait a transzportból, a többiek elindultak az állomásról. Nagyhát, Macs, Látókép, Kismacs, Debrecen-Vásártér, Debrecen. Nem végállomás. Látóképen ez a vonat nem állt meg. Nagyapám meghalt, mert nem volt eléggé magyar. Amikor fölszabadította kincses Kolozsvárt (Édes Erdély, itt vagyunk), akkor eléggé az volt. Magyar baka. Veres Péternek szobra van a főtéren, Veres Péter megírta Mit ér az ember, ha magyar? című könyvét. Mit ér, ha nem. Anyám Németh Lászlóból írta szakdolgozatát. Híg magyar, mély magyar. Nekem ne jöjjön senki azzal: magyar. Én meg másnapos vagyok.

Mi a magyar? Nem mondom meg.

De nem ezt akartam mondani. (Nem szoktam én ilyeneket írni, de ki van írva fölém, sír a felirat: publicisztika. Hát akkor meg.)

Géza sógor az estivel jött meg, anyám szíves szóbeli közlése ott a Látókép csárdában, útban nagyanyám temetésére. Nem, mégis a Mariska nénié volt, Géza sógor feleségéé, akkor anyám is velünk volt a csárdában, a nagyanyáméra előre ment, vonattal. Megállt Látóképen. Megállt Géza sógorral is, amikor visszajött. És akkor most azt kellene írnom: a nagyapámmal nem állt meg a vonat Látóképen.

A nagyapámmal nem állt meg a vonat Látóképen.

Tömegsírját nem fogom felkeresni Krasznij Lucsban, rohadjak meg. És a verset se fogom megírni a látóképi képről, dögöljek meg.

Pedig abban benne lenne, amit mondani akartam.

publikálva
2000/7. (02. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk