A gyermek O. V. mégis repülő dongójáról és a felnőtt O. V. kormányának jóvoltából mégis működő új gazdasági modellről nekem Skvorecky regényének csodája jutott eszembe. Az a csoda ötven évvel ezelőtt esett meg a Kostelec közelében lévő Kancafej-szikla alatti Szűz Mária-kápolnában, ahol is Josef Doufal páter prédikációja alatt megmagyarázhatatlan módon megmozdult a Szent Józsefet ábrázoló kora barokk szobor. A szemtanúk azt mondják, olyan volt, mintha jelt adott volna (Josef Skvorecky: Csoda. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1993, 76. lap).
Az igazi csoda akkor nem is az volt, hogy egy kultikus szobor jelt adott, hiszen azok szoktak ilyesmiket művelni. Az egyház lejáratásán buzgólkodó államvédelmisek a hagyományokat tiszteletben tartva Szűz Mária szobrára szerelték föl a szószékkel összekötött mozgató szerkezetet, hogy ezzel bizonyítsák: az egyház visszaél a hívők hiszékenységével, és égi csodát sejtet ott is, ahol csak emberi (papi) manipulációról van szó.
A harminc éve Kostelec mellett megesett igazi csoda az volt, hogy az ÁVH-sok gondos előkészülete ellenére mégsem Szűz Mária szobra mozdult meg Doufal atya prédikációja alatt, hanem egy másik, égi jel médiumaként nem használatos személyé, Szent Józsefé. A kiagyalt koncepciós álcsoda így végül valóságos lett.
Az Orbán-kormány dicsőségét bizonyítandó csoda azonban a miniszterelnök minden igyekezete ellenére sem válhatott valódi csodává. Ami ugyanis 1999-ben Magyarország gazdaságával megesett, nem égi jelet sejtet, hanem egy sikeres stabilizációs program beérését tükrözi. Ez sem kevés, hiszen számtalan esetben kisiklások vagy eltérítések miatt a stabilizációs vonat (hogy kerekekre utaló hasonlattal is éljünk) soha nem fut be a menetrend szerinti állomásra. Valóban dicséret illeti hát az Orbán-kormányt, és mindenekelőtt az egyensúlyt őrző pénzügyminiszterét. De azért csodát, ormótlan teste ellenére repülő dongót túlzás emlegetni.
Az új gazdasági modell működésének tavalyi csodája a miniszterelnök szerint abban állt, hogy sikerült egyidejűleg növelni a gazdaság teljesítményét és javítani a külső és belső egyensúlyt. Mint mondta, a magyar történelemben ilyenre eddig nem volt példa, és a világ más országaiban is alig. Meglepődése a dolgok ilyetén alakulása fölött hitelesebb lett volna, ha - a tavalyi évzáró-évnyitó beszédéhez hasonlóan - nem emlegeti föl több ízben is azt a bizonyos Bokros-csomagot, amelynek szerinte egyedüli célja a nyugdíjasok megnyomorítása volt.
A kevésbé amnéziás hallgató azonban talán másra is emlékezett. Például arra, hogy a Horn-kormány által 1995 tavaszán nyögvenyelősen elfogadott stabilizációs program nemcsak megszorító intézkedéseket hozott a költségvetést szétfeszítő és a külső egyensúlyt veszélyeztető folyamatok megakadályozására, hanem reformokat is kezdeményezett a későbbi feszültségek elhárítása érdekében (mint például a jelen kormány által sajnálatosan megakasztott nyugdíjreformot), és a költségvetési politikát fegyelmező - s ezzel a stabilizációt szolgáló - árfolyamrendszert is bevezetett. Szintén nem egészen jószántából felgyorsította a privatizációt, és a bevételek zömét a külső adósság csökkentésére fordította.
Tény, hogy a korábbi felelőtlen gazdaságélénkítő politika és a mexikói válság miatt elodázhatatlanná vált stabilizáció súlyos áldozatokat követelt, különösen a bérből és nyugdíjból élőktől. Míg a háztartások teljes jövedelme reálértéken két év alatt átlagosan 6 százalékkal csökkent, a keresetek 14 százalékkal estek vissza. Ez volt annak az ára, hogy a GDP arányában mért államháztartás hiánya két év alatt 8 százalékról 3-ra, az államadósságé pedig 87 százalékról 65-re csökkent.
A miniszterelnök beszédét hallgató azonban, ha akart, arra is emlékezhetett, hogy a stabilizációs program eredményei már 1997-től megmutatkoztak. A gazdaság növekedése már abban az évben 4,6 százalékra gyorsult, és ezt meghaladóan nőttek a keresetek. Az infláció az 1995-ös gazdaságpolitikai kiigazítással megugró 28 százalékról két év alatt 18-ra csökkent, a folyó fizetési mérleg hiánya pedig egymilliárd dollár alá esett. 1998-ban a GDP 5,1 és a bérek 3,6 százalékos bővülése mellett 14,4 százalékra csökkent az infláció üteme, igaz, jelentősen romlott a fizetési mérleg pozíciója, bár ez döntően az oroszországi válság hatására csökkent exportnak és kivont profitnak volt tulajdonítható. 1999-ben a kedvezőbb nemzetközi helyzet (az orosz válság lecsengése és európai exportpiacaink gyorsabb növekedése) lehetővé tette e pozíció javítását is.
Amiben 1999 a megelőző két évhez képest valóban új vonást hozott, az éppen az államháztartás hiányának leszorítása, ami az elátkozott Bokros-csomagnak is a fő csapásiránya volt. A különbség csak annyi, hogy akkor drasztikus kiigazításra (a hiány harmadolására) volt szükség, most, az akkori durva lépésnek köszönhetően, elég volt egy szolidabb megszorítás, mit tesz isten, újfent főként a nyugdíjakban, no meg a gazdaság dinamizálását célzó beruházási kiadásokban.
Ha volt is csoda, az nem abban állt, hogy a stabilizációs lépéseket követően a gazdaság az egyensúly romlása nélkül is növekedni tudott, hanem abban, hogy a Fidesz kormányra kerülve eltért a választási programban beígért dinamizálási modelltől. Skvorecky történetének példájával élve: Szűz Mária helyett Szent Józsefre játszott.
