Podmaniczky Szilárd: Déli verő (Mozgó mészárszék)

  • 2000. február 10.

Egotrip

Most akkor föl fogom emelni a hangom, jó magasra, hogy minden mondat nyekeregjen meg sivítson, hogy olyan ércesen szóljon, mint egy pengő cimbalom, rikácsolni fogok, károgni, olyan éles hangon, hogy az túl legyen a fájdalomhatáron, hogy ha bárki megsüketül tőle, perceken belül képes legyen újra hallani az orrszőrzetével vagy a fogtömésével, vagy a nyirokrendszerével, vagy a beleivel, vagy a körömágyával.

Most akkor föl fogom emelni a hangom, jó magasra, hogy minden mondat nyekeregjen meg sivítson, hogy olyan ércesen szóljon, mint egy pengő cimbalom, rikácsolni fogok, károgni, olyan éles hangon, hogy az túl legyen a fájdalomhatáron, hogy ha bárki megsüketül tőle, perceken belül képes legyen újra hallani az orrszőrzetével vagy a fogtömésével, vagy a nyirokrendszerével, vagy a beleivel, vagy a körömágyával.

A Tisza leciánozásáról már a harmadik kéziratot kattogom a gépbe, és ha minden jól megy, akkor a következő száz évben másról se tudok majd írni, mert itt, ennél a pontnál az ember esze megáll. Most túl azon, hogy az utóbbi fél évben csak a Tiszában horgásztam, és annak ellenére, hogy alig fogtam valamit, rájöttem, mi is ez a folyó, túl azon, hogy itt, Szegeden is átfolyik majd a mozgó mészárszék, túl azon, hogy a politikusok korrektül végignézik az egészet, túl azon, hogy épp most verte el az EU a magyar természetvédelem picsáját, túl azon, hogy gyakorlatilag a szakemberek is tehetetlenek, de azon már innen, ahogy ez az egész emberileg kezelve van, köszönve szépen a mértéktartó hírcsinálásnak, újságírásnak, tévézésnek.

Azaz arról van szó, mennyi a hírértéke annak, hogy csak úgy szumma kum laude uszkve százezer köbméter ciánvegyület kéjes lassúsággal lemészárol egy folyót, annak összes élővilágával együtt, a folyó madarait, halait, pici nünükéit, a folyóra járó, italozó szarvast meg mindenféle állatot, rákokat, kagylókat, és a nagy Brehm tudja, még miket. Na mennyi? Körülbelül annyi, mint amikor szerencsétlen, árokjáró kamionsofőr a padlógáz környékén kereste a rosszul fölragasztott fölső fogsorát. Vagy mint annak a férfinak a vizeletmintája, aki nagy légkapacitásának köszönhetően fizikai gyakorlaton tövig szívta a bürettát hipermangános oldattal, majd az utolsó kortyot vákuumszerűen benyelte (egészen finom volt!). Kábé ennyi a hírértéke. Mert talán épp most nem kéne mértéktartónak lenni, talán most kéne egy kicsit izzítani a környezetvédelem felé (és itt nem a csikkfelszedésre gondolok). Hogy akkor hogy a fenébe lehet ilyet sértetlenül véghezvinni?! Miféle baromi nagy egyezmények hiányoznak, amiket tíz év óta egyik kormánynak se sikerült megkötni? És hogy miért nem sikerült megkötni? És milyen duma az, hogy idejében kaptuk a korrekt tájékoztatást? Ha fogok egy tonna napraforgót, és előre szólok, hogy föl fogom veled zabáltatni, akkor frankó, mehet?

Nem vagyok se zöld, se kék, se lila, nincs elvi kényszerem arra, hogy bármilyen színben lássam a Tisza pusztulását; épp ezért mondom, nagy baj van, nagyon nagy, még akkor is, ha optimális esetben hosszú évek alatt képes a folyó regenerálni magát. Csakhogy épp most regenerálta magát, épp az utóbbi két év komolyabb áradásainak köszönhetően kezdett újra szaporodni a halállomány. Nem tudom, látott-e már valaki folyót élővilág nélkül. A víz lenne az élet, mondom, ahol nincs víz, ott nincs élet, de ahol van víz és nincs élet: kísértetkastély-szerű pokoltanya, hogy más képzavarra ne is pazaroljam az időt.

Aztán lehet, hogy mégse fogok száz évig erről írni, sőt már a negyedik löketet se verem gépbe, mert egyszerűen halálosan fáraszt az az ordenáréság, amely ezt az ügyet is maximum gazdasági, illetve fogyasztói szemszögből képes látni, és fogalma sincs azokról a halálra vált emberpofákról, akik úgy nézik a zajló haltetemeket, mintha a saját anyjuk hulláját sodorná a víz. Ezek a pacákok tudják, mi történik. És mondjuk az anyjuk halála se kifejezetten anyagi oldalról érinti őket. A Tiszának nincs politikai értéke, ahogy az összes magyar fűcsomónak sincs, vagy a fáknak, de inkább legyen, inkább lenne, mint hogy dilettáns szakemberek azt gondolják, hogy a természetvédelem gyökerei a személyi kérdésekből szívják magukba az anyatejet. (Na még egy!)

Utoljára pont tavaly tavasszal éreztem magam így, mikor az esti tévézés közben meghallottam a fölöttünk áthúzó vadászbombázók dübörgését, és akkor is ezt a baromi érzéketlenséget láttam elképedve, aminek a lényege, hogy minden mehet, csak nekünk ne legyen bajunk, és ez bőven hasonlatos ahhoz a kellemesen bizsergető érzéshez, amikor a tévé előtt ülve, beropizva és bekólázva dühöng valaki azon, miért nem vetítenek még több kommandós filmet, mert neki a könyökén jön már ki az adrenalinja.

És akkor a bombázástól látszólag nem lett semmi bajunk, most meg látszólag pár tonna hal földobja a talpát, és megint nem lesz semmi bajunk, csakhogy a cián még komótosan itt araszol, és a pusztítása fölmérhetetlen. Gondolom, most a hírszerkesztők vérszomjasabbika arra vár, mikor lesz már végre egy emberi ciánhalott. És ha lesz, akkor az mit számít? Magának kereste a bajt, nemde? Ha igen, akkor se túl sokan pusztulunk bele, csak épp szarrá megy körülöttünk minden, ami arra emlékeztetne, hogy itt élni is lehetne.

Baromi setét országban és baromi rosszkor élünk, ez mindenesetre biztos, és csak annyival tudom megtoldani ezt az indulatos közhelyet, hogy nehogy azt higgyük már, majd a túlvilágon visszakapjuk az összes hajszálunkat egy similabdába göngyölve.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.